Az összes poggyászt elhagyta egy zürichi gép Az összes poggyászt elhagyta egy zürichi gép
Fotó: Shutterstock

2023-10-02

  • Drive
  • Iné
  • Az összes poggyászt elhagyta egy zürichi gép

Az összes poggyászt elhagyta egy zürichi gép

Szeptemberben nagy meglepetés érte a Spanyolországba utazó turistákat, ugyanis a bilbaói repülőtérre érkezve kellett rájönniük: a légitársaság bár őket sikeresen elrepítette, bőröndjeiknek nem volt ekkora szerencséjük.

A kellemetlen incidens akkor tudatosult az utazókban, amikor már egy jó ideje várták a repülőtéren poggyászaikat. A Swiss Airlines egyik szóvivőjének magyarázata szerint a bőröndök az indulás helyszínén, a svájci Zürichben maradtak. A cég képviselője elmondta, a repülőgép személyzete Zürichben egy és negyed órát várakozott arra, hogy az illetékesek felpakolják a bőröndöket a repülőgépre, azután úgy döntöttek: el kell indulni.

A szóban forgó repülőgépnek ugyanis a menetrend szerint a bilbaói érkezést követően rögvest vissza kellett indulnia Zürichbe, a személyzet pedig nem kockáztathatta meg a szigorú menetrend felborítását.

Bocs a késésért!

Az Independent arról számolt be, hogy bár a pilóta a fedélzeten elnézést kért a késekedésért, azt sosem említette, hogy az utasok nem fogják viszontlátni poggyászaikat a spanyol repülőtéren.

„Teljesen megértjük, hogy mekkora kellemetlenséget jelent a helyzet az utasok számára és őszintén sajnáljuk a történteket”

– nyilatkozta Kavin Ampalan, a légitársaság egyik szóvivője az AFP-nek.

Az utasokat viszont úgy tűnik, nem hatotta meg a bocsánatkérés. Egyikőjük szerint a nyaralását teljesen elrontotta bőröndjének hiánya. Míg Ampalan elvileg tájékoztatta az utasokat arról, hogy bőröndjük „már úton van”, azt nem mondta el, pontosan mikor érkeznek meg.

Fotó: Shutterstock

„A SWISS személyzete mindent megtett, amit tudott, hogy megoldja a problémát. A személyzet első körben abban reménykedve, hogy megoldódik a helyzet, elhalasztotta az indulás időpontját, bevállalva ezzel a késést. Mivel a bőröndöket kezelő személyzet még több mint egy óra múlva sem tudta ellátni feladatát, úgy döntöttek, muszáj elindulni.”

– részletezte a történteket az Independentnek a légitársaság.

„A döntésre azért volt szükség, hogy a Bilbaóból Zürichbe visszainduló járat képes legyen a tilalmi idő előtt (23:00) leszállni a svájci repülőtéren. Ez a SWISS-nek is borzasztóan kellemetlen, jelenleg felülvizsgáljuk az adott folyamatokat azért, hogy az eset ne ismétlődjön meg” – tették hozzá.


Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179

viac