Japán is beint a turistáknak Japán is beint a turistáknak
Fotó: Shutterstock

2023-10-04

Japán is beint a turistáknak

Ugyan a legtöbb ország alig várta, hogy a pandémia után újraéledjen a turizmus, a korlátozások feloldásával az emberek elnyomott utazási ingere most kirobbanni látszik – legalábbis Japánban.

Az ország nagyjából egy éve nyitotta meg újra kapuit a turisták előtt, a szomszédos Kína lakosai ennek persze örültek: Kínában ugyanis idén augusztusban oldották fel azt a tilalmat, mely megakadályozta a Japánba irányuló csoportos túrák szervezését, indulását – írja a Japan Times.

A tilalmat Peking egyébként még a koronavírus-járvány idején vezette be.

Fotó: Shutterstock

„Néhány turisztikai desztináció gyors tempóban szerzi vissza a pandémia előtti népszerűségét, és míg a turisztikai szektor élénkülése alapvetően pozitív jelenségnek számít, a túlzsúfoltság és az etikett állandó megsértése aggodalomra adnak okot”

– nyilatkozott Kendzsi Hamamoto, a Japán Turisztikai Ügynökség látogatói élmények fejlesztésséért dolgozó osztályának felelős igazgatója.

Elmondása szerint az intézkedések nemcsak az olyan nagyvárosokat fogják érinteni, mint amilyen Tokió, de azokat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő apróbb településeket is, melyek nem biztos, hogy rendelkeznek a turisták tömegeinek fogadására alkalmas infrastruktúrával.

Fotó: Shutterstock

A Euronews cikke szerint a Fudzsinál különösen rossz a helyzet: a szennyezettség mértéke extrém szinteket ért el, az illetékes hatóságok pedig drasztikus intézkedéseket fontolgatnak.

Így például egy új vasút kialakításában gondolkoznak azért, hogy a későbbiekben kizárólagosan ezen keresztül lehessen elérni a hegyet. A rengeteg látogató ugyanis jelentősen nehezíti a közlekedést, a turisták tömege pedig komoly problémákat okoz a szent magaslaton. Ez Maszatake Izumi, a Jamanasi prefektúra tisztiviselője szerint azért is veszélyes, mert

„tegyük fel, hogy turisták egy nagyobb tömege feltorlódik a hegytető alatt, arról pedig esetleg kisebb-nagyobb törmelékek zúdulnak le. Ha ezek a törmelékek megindulnak, az emberek a tömeg miatt nem fognak tudni kitérni az útjukból, az incidens pedig komoly sérülésekhez, esetleg tragédiákhoz vezethet. Nem is beszélve az esetleges lökdösődésről, aminek hatására könnyen letaszíthatják egymást a látogatók a hegyről.”

Érdekesség, hogy amint a hatóságok bejelentették, hogy tömegkorlátozó intézkedéseket terveznek bevezetni, a látogatók száma azonnal csökkent.

Bár 2023-ban enyhe visszaesésre számítanak a látogatószám tekintetében, úgy gondolják, a 2024-es év ismételt fellendülést fog hozni. Persze a kérdés az, Japán mikor vezeti be a tömegkorlátozást: a turistákat korlátozó intézkedésekről egyelőre semmilyen konkrétum nincs, de a Euronews szerint akár már idén ősztől megteheti az ország az első lépéseket.


Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179

viac