2023-04-16
Michal Páleník utazási tippjei
Pozsonyban élek, és szeretem a várost, szívesen térek ide vissza. Nagyon sokszínű, vannak hegyei és sík területei, van folyója és sok-sok vízfelülete. Mutassanak nekem még egy helyet, ahol ilyen kis területen ennyi állóvíz van: az Aranyhomok, a Štrkovec-tó, a Misérdi-tavak… Külföldi városokban egyáltalán nem magától értetődő, hogy az ember bármikor kiülhet egy tó partjára pihenni. Itt minden megvan: a város ugyan nem is túl nagy, mégsem olyan, hogy az ide látogatók vagy az itt élők unatkoznának.
Nagyon nehéz választanom. Szlovákiában rengeteg varázslatos hely van, mindegyik másként ejt rabul. Hegyek, alföldek, tavak, gátak, dombok, barlangok…, minden egyes régió olyan, mintha más-más országban járnánk.
A feleségem teljes családja Iglóról származik, nagyon közel áll hozzám ez a vidék. Remek kilátás nyílik a Tátrára, és mintha az élet is lassabban pörögne ott.
Nem jártam ott ugyan sokszor, mégis magával ragadott az ottani természeti környezet szépsége.
Fotó: Shutterstock
Tetszik ennek az amerikai államnak a sokszínűsége: van tengere és hegyei is, minden, amit a természet kínálhat. Amikor Napa Valley-ben jártam, egy mesterséges várat mutattak meg nekünk, amit a helyiek csak azért építettek, hogy ilyet is láthassanak. Mi csak nevettünk rajta, a hazánkba látogató külföldi turistákat azonban mindig lenyűgözi, ha olyat láthatnak élőben, amit korábban csak filmekben.
Fotó: Shutterstock
Errefelé talán kicsit többet esik, de az itteni emberek nagyon kedvesek, a természet mindenhol szinte karnyújtásnyira van. Reggelente az ablakból akár őzeket is láthat az ember.
Fotó: Shutterstock
Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179