2022-05-21
5 szuper program New Orleans-ban
Ha kicsit már soknak tűnik a városi forgatag, kitűnő választás a helyi állatkert, ahol gyönyörű, zöld környezetben hűsölhetünk az egyébként roppant párás klímával rendelkező városban. Az állatkerti „sztenderdeken” túl itt akár még ritka fehér aligátorokat is lencsevégre kaphatunk.
Fotó: Candice Legge / Shutterstock
A Mississippi vonalát követő, meglehetősen hosszú utcában láthatjuk a legtöbb jellegzetes, színes New Orleans-i házat. Egyedi termékeket kínáló boltokból sincs itt hiány, ha tehát valami igazán különlegeset szeretnénk hazavinni szuvenírként, innen válasszunk ajándékot. Ha pedig megéheztünk a vásárlás és a séta közben, számtalan bárba és étterembe is betérhetünk.
Fotó: William A. Morgan / Shutterstock
A New Orleans-i karnevál az Egyesült Államok legrégebbi ismert fesztiválja, amelynek népszerűsége megközelíti a velencei és a riói karneválét. Bár a Mardi Gras a legismertebb esemény, amelyet húshagyókedden rendeznek meg, bármilyen évszakban is járunk erre, egy-egy zenés-táncos utcai rendezvénybe biztosan belefutunk, hiszen minden évben több tucat parádét rendeznek a városban.
A városi park 1300 hektáros területén találhatunk botanikus kertet, művészeti múzeumot és a gyerekek örömére vidámparkot is. Nemrégiben elkészült itt egy vízi park is, aki pedig aktív pihenésre vágyik, igénybe veheti a tenisz- és golfpályákat, de egy reggeli futás is maradandó élmény lehet a 800 éves tölgyfák árnyékában.
Fotó: Shutterstock
Van néhány hely és étel, amelyeket mindenképpen fel kell keresni és meg kell kóstolni, ha New Orleansban járunk. A French Marketen, vagyis a francia piacon helyi ételek közül szemezgethetünk; például aligátorhúst, ami elsőre bizarrnak tűnhet, de lényegében a magyar kolbászhoz hasonló ízvilágot takar. Helyi, ikonikus darab a grillezett osztriga, a Po’ Boys névre hallgató, marhahússal és tengeri herkentyűkkel teletömött szendvics, a húsos-rizses kreol ragu, a gumbo vagy a francia behatásból „itt maradt”, egyszerre kóser és vega beignet fánk – hogy csak néhányat említsünk.
A Bourbon Street éttermeit sokan kedvelik, de a kisebb üzleteket és boltokat se hagyjuk ki, ugyanis a karibi, a spanyol és a francia ízekkel is találkozhatunk a város utcáit járva.
Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179