2023-07-07
Őserdők nyomában Szlovákiában
A legfontosabb tényező talán az, hogy az erdő életébe az ember még nem avatkozott bele. Az őserdő a maga módján alakítja a működését, a fák, a bokrok és a többi növény pedig organikus egységet alkot. Ugyancsak lényeges kritérium, hogy az őserdőben zavartalanul élheti az életét minden élőlény, a legkisebb mikroorganizmustól a csúcsragadozókig.
A Körmöci-hegység délkeleti részén lévő Bádonyi őserdő már 1913 óta védett, azaz Szlovákia legrégebbi védett területei közé tartozik. Az erdő itt teljesen természetes formájában létezik, több mint 300 éve nem nyúltak hozzá. A Bádonyi őserdőt döntően bükkfák alkotják, de lucfenyő, juharfa, kőris, szilfa és a jegenyefenyő is előfordul benne. Az emberi beavatkozás mértéke valóban minimális, csak az erdei utakról távolítják el a közlekedést akadályozó fatörzseket. Mivel a terület a nyilvánosság számára teljesen zárt, ebbe az őserdőbe csak szakmai tanulmányút keretében és túravezető kíséretében lehet belépni.
A Dobrocsi őserdőt az eredeti, több ezer éve alakuló erdők maradványainak megőrzése céljából ugyancsak 1913-ban nyilvánították védetté. Az őserdőben megfigyelhető az erdőfejlődés valamennyi stádiuma és fázisa – növekedés, optimális, öregedés, illetve megújulás és összeroppanás. Egy fejlődési ciklus 400 évig tart, miközben kialakulnak az őserdő jellegzetes jegyei. A Dobrocsi őserdő Szlovákiában a nemzeti természetvédelmi területekhez és az európai jelentőségű Natura 2000 területrendszerhez tartozik. Különlegességét és egyediségét 1998-ban oklevéllel ismerte el az Európai Tanács. Főleg fenyőféléket, szilfákat és bükkfákat láthatunk itt, de állatvilága is változatos. Szakértő túravezető kíséretében csak egy tanösvényen lehet végigsétálni, de így is fantasztikus látvány várja a látogatókat.
A Boky őserdő ritka növény- és állatvilágának, valamint geológiai képződményeinek köszönhetően 1964 óta élvez védettséget. A területen található bükkösök, fenyvesek, tölgyesek a legjobban megőrzött hazai őserdők közé tartoznak – a legidősebb tölgyek legalább 300 évesek. Az erdő több mint 70 madárfaj fészkelőhelye, és a gyakori állatfajokon kívül borz, hiúz és barnamedve is előfordul itt. A területen jelzett turistautak haladnak át, de végigsétálhatunk egy természettörténeti és természetvédelmi szempontú tanösvényen is.
A bükkös őserdő Szlovákia legkeletibb csücskében található a Poloniny Nemzeti Parkban. 1965-ben nyilvánították rezervátummá, ez az ország egyik legértékesebb védett területe. Az élővilága nemcsak gazdag, hanem rendkívül különleges is: több mint 500 gomba- és 105 zuzmófaj, valamint számos endemikus, azaz kizárólag itt előforduló növényfaj él itt. Stužica területén piros jelzésű ösvény vezet keresztül. Az erdőben minden fejlődési szakaszban láthatunk bükkfát, tehát az apró magoncoktól kezdve az életük végén járó, haldokló óriásokig. A Stužica őserdő a szlovákiai és az ukrajnai Kárpátok bükkösei közé tartozik, melyek 2007-től az UNESCO természeti világörökség listáját gazdagítják.
Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179