2022-04-10
A rigai szecesszió remekei 2.
A város alapítójáról, Albert püspökről elnevezett utcát nyugodtan hívhatnák Art Nouveau, Jugendstil vagy Szecesszió utcának is. Számos bérházat a Rigában kifejezetten aktív Mihail Eizenstein (a világhírű szovjet filmrendező, Szergej Eizenstein édesapja) tervezett. Kreativitása atipikus, dekoratív házak sokaságában tükröződik, de az utca egyik legfontosabb épületét, a 12-es szám alatt lévő palotát Konstantīns Pēkšēns tervezte saját magának. Ma itt működik a Rigai Jugendstil Központ által üzemeltetett múzeum (Rīgas Jūgendstila centrs), benne a rigai szecesszió tárgyi emlékeivel. Emellett számos intézmény és nagykövetség is helyet kapott az Albert utca káprázatos épületeiben.
A legtöbb art nouveau épületet az óvároson kívül húzták fel Rigában, de a szecessziós láz tetőfokán, a századforduló utáni években a középkori negyedben is megjelent a stílus, sajátos színt hozva a történelmi épületek közé. A több mint nyolcszáz éves városban mindegyik korszak meghagyta lenyomatát, ezek ma rengeteg turistát vonzó ötvözetet alkotnak – az Óvárosban természetesen éttermek, kávézók, galériák, antik boltok vegyülnek a templomok és paloták közé.
Fotó: Shutterstock
A szecesszióra jellemző látványos külső dekoráció Riga számos épületén megcsodálható. A lett főváros arculatát nagyban meghatározta a nemzeti hősként tisztelt Konstantīns Pēkšēns, aki egymaga nagyjából 250 épületet tervezett a városban. Műveire különösen jellemző a sajátos külső díszítés, a Smilšu utcában magasodó, női szobrokkal díszített bérház pedig a helyiek egyik kedvence és büszkesége. Így aztán az egyik dombormű még becenevet is kapott: az itt élők Miss Riga néven ismerik (cím: Smilšu iela 2).
A neoklasszikus art nouveau a szecesszió egy monumentális változata, amely a századforduló Orosz Birodalmának jellegzetes stílusa volt. A Rigában mintegy ötven épületet jegyző, helyben végzett Paul Mandelstamm egy bank számára rajzolta meg a székháznak szánt fényűző palotát, amelynek díszítése a jólétet és prosperitást szimbolizálja. A központi Dóm téren álló épület ma már a lett rádió otthona (cím: Doma laukums 8). A teret azonban nemcsak emiatt érdemes felkeresni: itt található a Balti-régió legnagyobb középkori temploma, a 13. században épült katedrális.
A Tērbatas utca és környéke a belváros egyik leglüktetőbb és legváltozatosabb része, ahol a többemeletes épületek között kétszáz éves faházak bújnak meg. Ám köszönhetően a szokatlanul színes szecessziós felhozatalnak, még ott sem találunk két hasonló épületet, ahol magasságban egységes az utcai frontrész. Amikor az art noveau épületek megjelentek a környéken, éppen villamosították az addig ló vontatta kötöttpályás-közlekedést, ám azóta eltűntek az egykoron az egész környéket behálózó villamosvonalak – ma már csak a Krišjāņa Barona utcában csilingelnek a szerelvények.
Az óvárost a külső kerületekkel összekötő, 12 kilométer hosszú Brīvības (Szabadság) sugárút Riga fő útvonala, amely meghatározta a település történelmét és városképét. Richard Wagner is ebben az utcában élt, amikor a 19. század derekán a rigai operaház zenei igazgatója volt. Az út középső szakaszán szecessziós épületek sorakoznak, köztük az art noveau formákat felvonultató, látványos Sarokház, amely a szovjet időkben a KGB helyi főhadiszállása volt, ma pedig múzeum.
Fotó: Shutterstock
Riga mellett a 20. század elején kezdték meg egy kertváros kiépítését. A központtól mintegy 4 km-re fekvő Mežaparks fenyőfákkal borított dombjain neves tájépítészek alakították ki egy új negyed alaprajzát, amelynek egy része ma is népszerű közpark, a másik részén pedig nyári lakok sorakoznak. Az első világháború kitöréséig összesen 109 villát húztak fel itt – nagyrészt a németországi Heimatstil szecessziós irányzat stílusában. Az épületek ma is impozáns látványt nyújtanak a kellemes sétára invitáló villanegyedben, a park pedig azóta is a rigai lakosok egyik kedvenc szabadidős és piknikező helye, játszóterekkel és szabadtéri színpaddal.
A szecesszió építészeti emlékeit környezetünkben elsősorban városi lakó- és villaépületek, valamint szállodák képviselik (elég, ha csak a pozsonyi Štúr utcában található gyönyörű épületre, a trencséni Elizabeth hotelre vagy a ľubochňai fürdővillákra gondolunk). Középületeink közül a szecesszió stílusjegyeit legmarkánsabban talán a szakolcai szövetkezeti kultúrotthon vagy a pozsonyi Grössling utcában található gimnázium épületei jelenítik meg, egyházi épületeink közül pedig semmiképp sem hagyható ki a Kék-templomnak nevezett pozsonyi Szent Erzsébet-templom.
Fotó: Shutterstock
Warning: Undefined array key "iné" in /home/drivermindkind/drivemagazine.sk/site/templates/blog-post.php on line 179