Cseresznye – az istenek eledele
Receptekkel, ha esetleg nem csak nyersen fogyasztanád.

A pazar lakomáiról elhíresült római hadvezér, Lucullus hozott egy perzsiai hadjáratból Európába elsőként cseresznyét, amelyet az „istenek eledelének” neveztek, és már az ókorban is termesztettek. A ma ismert nemes fajták, illetve azok ősei azonban csak jóval később, a török uralom idején terjedtek el. A keleti kultúrákban különleges növénynek számít, a japánok tavaszköszöntő ünnepe is a cseresznye virágzásához kötődik.
Mi pedig recepteket hoztunk neked ebből a mennyei gyümölcsből!
Csupa egészség
A cseresznye 78-82 százaléka víz. Sok ásványi anyagot, nyomelemet és vitamint (A, B1, B2, B6, C) tartalmaz, erősíti az immunrendszert, gátolja a szív- és érrendszeri problémák, valamint a daganatos elváltozások kialakulását. Csökkenti a vér húgysavszintjét, bizonyított hatása van az ízületi megbetegedések, például a köszvény megelőzésében. Fogyaszthatjuk frissen, készíthetünk belőle gyümölcssalátát, süteményeket, lekvárt, szörpöt, de akár likőrt vagy gyümölcsbort is. Aszalva kiválóan helyettesíti a mazsolát.
Étcsokoládés-cseresznyés zabsütemény
Egy tálba beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a kristálycukrot és a barna cukrot, kardamomot, szódabikarbónát és sót. Összekeverjük, majd beletesszük a felvert tojást, az olvasztott vajat, a tejet és a zabpelyhet, végül hozzákeverjük a csokidarabokat. Legvégül óvatosan belekeverjük a tésztába a kimagozott cseresznyedarabokat. Egy-egy evőkanálnyi tésztát sütőpapírral bélelt tepsire rakunk, egymástól kissé távolabb, mivel sütés közben megnőnek. Előmelegített sütőben sütjük.
Cseresznyés-tejszínes pite
A cseresznyét megtisztítjuk, megmossuk és kimagozzuk. Az előre elkészített linzertésztát kinyújtjuk, majd egy kivajazott kerámia tortaformába tesszük úgy, hogy legyen pereme. A citrom kifacsart levét, a tejszínt, a porcukrot, vaníliás cukrot, a felvert tojásokat és egy csipet sót összekeverünk, majd a keveréket a tésztára öntjük. A krém tetejére rakjuk a kimagozott cseresznyét. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a tészta megpirul, a krém pedig megszilárdul. Ha kihűlt, felszeleteljük és tálaljuk.
Cseresznyés crostata (olasz pite)
Fotó: Unsplash
A tésztához a puha vajat és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk egyesével a tojássárgáját és az egész tojást. Utána hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet és a sót. Fóliába tekerjük, és néhány órára a hűtőbe tesszük pihenni. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd négyfelé vágjuk, végül kisebb piteformákba nyomkodjuk. A ricottát összekeverjük az őrölt mandulával, tojással, vaníliakivonattal és egy citrom reszelt héjával, majd a tésztára adagoljuk. A tetejére kimagozott cseresznyét teszünk, megszórjuk cukorral és mandulával. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Cseresznyés pohárkrém görög joghurttal
A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk. Egy lábosban vizet forralunk, beletesszük a cseresznyét, és fedő alatt kb. 10 percig főzzük. Hozzáadjuk egy citrom reszelt héját, közben a citromlevet egy tálban összekeverjük az étkezési keményítővel. A vaníliarúd magjait kikaparjuk, és a mézzel együtt a cseresznyéhez adjuk, végül belekeverjük a keményítőt is. Besűrítjük és hagyjuk kihűlni. Langyosan poharakba rétegezzük a görög joghurttal. A rétegek közé tehetünk zabpelyhet vagy granolát is. Tálaláskor a tetejét granolával szórjuk meg.