Formás Dacia, hibrid gázzal
A Sandero LPG Stepway sok tekintetben megújult, és kilépett a fapados kategóriából is. Az ára viszont még mindig szuper!

Nyerőnek bizonyult a Dacia húzása: kedvező áron kínál olyan minőséget, mint még soha. A Sandero LPG is ékes példája ennek a törekvésnek: jó fogyasztás, kényelmesebb belső, szebb részletek.
A Sandero LPG 50 literes benzines tankjával és 40 literes gáztartályával igenis megoldható a feladat. Sőt, takarékos vezetéssel a hatótáv akár 1200 kilométeresre is növelhető. A kis kompakt crossover kedvenc terepének aligha nevezhető autópályán pedig ugyancsak van esélyünk arra, hogy akár ezer kilométert tegyünk meg egyhuzamban. Ez pedig – figyelembe véve a dízelmotorok térvesztését és az egyre kisebbé váló üzemanyagtartályokat – nem mindennapi teljesítmény. De hogy konkrétak legyünk: a Sanderóval városban 6,9 literes, városon kívül (kombinált üzemmódban) 7,7, míg autópályán 9 literes fogyasztást mértünk.
Öltönyös LPG
Fotó: Dacia
Újabb pluszpontot ér az autóba ügyesen beépített LPG. Szó sincs holmi utólagos átalakításról, ütközőbe szerelt tankolószelepről vagy pótlólag beszerelt nyomógombokról és kábelekről. Az LPG-rendszer – ahogy illik – gyárilag került a Sanderóba. A tanksapka a benzintartály töltőcsonkjánál található, a gáz és benzin közti kapcsoló a műszerfalba került, a hatótávolság, az üzemanyag-mennyiség és a fogyasztás pedig a fedélzeti számítógépen követhető nyomon. A Dacia szerint az üzemanyagtartályai a korábbiaknál hatszor tartósabbak.
Felzárkózik
Az új Sanderónak gyakorlatilag köze sincs az előző modellhez, teljesen új platformra épült. Észrevehetően megnőtt: a hossza három centiméterrel, a szélessége több mint tízzel. Így egyértelműen jobb vezetési élményt ad, és a kanyarokban sem dől be annyira, mint a korábbi Sanderók, ráadásul az utasoknak sem kell közelharcot vívnia egy kis plusz helyért. A márka kínálatában néhány elemmel most találkozhatunk először, ilyen a LED-es nappali menetfény, a hátsó rendszámtábla LED-es megvilágítása vagy az elektromos kézifék. A megvilágított USB-aljzatokkal és az okostelefonok vezeték nélküli tükrözésével pedig a Sandero már ott liheg a Clio nyakában.
Egy csúnya kettes a bizonyítványban
Az LPG dicsérete mellett nem szabad megfeledkeznünk az ezzel járó hátrányokról sem. A pótkerék vagy a mankókerék helyét a gáztartály foglalja el. Az LPG-meghajtáshoz manuális hatsebességes váltó és egyliteres, háromhengeres turbómotor jár. Benzines üzemmódban 90, LPG esetén 100 lóerős a rendszer teljesítménye. A 160 Nm-es forgatónyomaték szintén nem a csúcsok csúcsa, bár gázüzemben ehhez mégszámoljunk hozzá 10 Nm-t. A motor finoman működik, nem csap nagy zajt, különösen nem az LPG használatakor.
A Daciánál gyakran felmerülő menetbiztonsági kérdésekre a gyártó újabb asszisztensrendszerek beépítésével igyekezett válaszolni, az Euro NCAP-teszteken a Sandero azonban a lehetséges ötből így is csak két csillagot szerzett, annak ellenére, hogy hat légzsákkal, E-call rendszerrel, holttérfigyelő-asszisztenssel és aktív vészfékező rendszerrel is rendelkezik. Meg kell jegyeznünk, hogy az A-oszlop sajnos meglehetősen sokat vesz el a kilátásból.
Egyszerűen nagyszerű
Fotó: Dacia
A Sandero beltere megér egy külön fejezetet. Kényelmet nyújtó, így szégyenkeznünk sosem kell majd miatta. A Dacia változtatott a tőle megszokott, hagyományosan jó ár/érték arányon, és néhány euróért cserébe komoly minőségi javuláson ment át. A beltérben már nemcsak műanyag elemeket találunk, hanem textilbetétek is megjelennek. A színvilág pedig nem ragad le a fekete és a szürke ötven árnyalatánál. Az infotainment rendszer szinte tökéletes, magasabb (Comfort) felszereltség esetén pedig a Sandero nyolchüvelykes érintőkijelzőt és a már említett, vezeték nélküli telefonkapcsolatot is megkapja. Essential felszereltség mellett a displayről le kell mondani, helyette – egy kihajtható tartóelem segítségével – a mobiltelefonunkat használhatjuk navigációs célból vagy épp filmnézésre. Zseniális! Simply clever, mondtuk régebben egy másik márka autói kapcsán, manapság azonban a Dacia még inkább rászolgál e szlogenre.
Ezt a 328 literes csomagtér és a tetőkialakítás is alátámasztja. Utóbbin stílusos, Stepway feliratú tetősínek vannak, amelyek egy kis szerelést követően keresztlécként is használhatók. A végeredmény tehát egy maximálisan praktikus megoldás, mindkét esetben szép dizájnnal.
A Stepway-jel együtt jár a stílusos műanyag védőborítás és a hasmagasság 201 milliméteresre növelése is. A futómű védőborításának kidolgozottsága példás, egyedül az szokatlan, hogy a kipufogót nem a hátsó ütköző alatt vezették ki, hanem nagyjából a futómű közepe felé nézően. Furcsa megoldás, bár különösebb kifogásunk nem lehet ellene.
A tetősínek
Fotó: Dacia
Olcsó
A Dacia a Sandero esetében is egyre többet kínál, miközben továbbra is megfizethető. Sőt, a modell az iskolapéldája ennek a filozófiának. A Sandero ára ugyan nőtt az előző generáció autóihoz képest, de gazdagabb felszereltséget és aprólékosabb kidolgozottságot kínál. Ez pedig sokkal inkább mérvadó, mint az ár. Aki a lehető legtöbbet szeretne spórolni az autója használatán, annak az új LPG Sandero sokkal jobb választást jelent, mint egy használt dízelautó.
Kedvenceink
1. Az ár/érték arány. A Sandero komoly autóvá vált, amely megfizethető áron, kompromisszumok nélkül képvisel maximális értéket.
2. A gyárilag beépített LPG, valamint a tankolás, a fogyasztás és a hatótávolság nyomon követése a fedélzeti számítógép kijelzőjén – minden pontosan úgy működik, mint a benzines autókban.
3. Tetősínek. Ez a Stepway felszereltségben rendkívül ötletes megoldás egyúttal elegánssá is varázsolja a kocsit.
Névjegykártya
Dacia Sandero Stepway
Motor 3 hengeres, benzines turbómotor
Hosszúság: 4099 mm
Szélesség: 1848 mm
Magasság: 1587 mm
Csomagtér-kapacitás: 328 l
Gyári fogyasztás 5,8–7,7 l/100 km
Tesztfogyasztás 7,7 l/100 km
Alapár 12 450 euró
A tesztelt modell ára 14 300 euró
ÉRTÉKELÉS
Dizájn: 3
Menettulajdonságok: 3
Technikai felszereltség: 3
Ár-érték arány: 5