Elhagyatott építmények csodálatos fotókon! Elhagyatott építmények csodálatos fotókon!
Fotó: Instagram

2022-03-29

Elhagyatott építmények csodálatos fotókon!

Fotó: Instagram

Az összes elhagyatott helynek saját története van. Az egyik egyszerűbb, a másik egzotikusabb, az egyik szerényebb, a másik hivalkodóbb, de valamennyi épület esetében megdöbbentő, egyszersmind érthetetlen, hogyan hagyhatták őket ily mértékben lepusztulni.

Sok helyen a természet birtokba vette a a romokat, és burjánzó kertek alakultak ki egy-egy színház, templom vagy medence kellős közepén.

A fenti képen szereplő Burj Al Babas kastélyfalu Törökországban épült. A tulajdonos célja az volt, hogy luxus életszínvonalú közösséget hozzon létre ebben a Disney-mesébe illő házakból álló városkában. Külföldieknek szánták a lehetőséget, hogy valódi, helyben feltörő meleg termálvízzel fűtsék túldíszített házaikat, ám a gazdasági válság közbeszólt: a befektetők csődbe mentek, a tulajdonosok közül pedig, aki még tudta, kivette a pénzét, így adva át az enyészetnek több tucatnyi apró palotát.

A galériában mutatunk egy olyan Kínai várost is, Tianduchenget, ahol 2007-ben ugyancsak luxuslakóparkot álmodtak a tulajdonosok, ám túl nagy fába vágták a fejszéjüket; az építkezés közben elfogyott a pénzük. Hiába húztak fel a park közepére egy mini Eiffel-tornyot a hozzá tartozó Champs-Elysées-vel, a vevők mégsem tolonganak az új lakásokért. Ennek következtében a környék most úgy néz ki, mint a posztapokaliptikus Párizs: 10 000 üres lakással, kihalt utcákkal. Az egyetlen, ami pontosabban akik megmaradt a helynek, azok a hamis Eiffel-torony előtt máig előszeretettel pózoló friss házasok.

A megdöbbentő képek között akad olyan is, amelyen egy elhagyatott németországi szanatórium egyik terme látható, a közepén kopott zongorával – a fotó láttán rögtön szárnyalni kezd az ember képzelete: vajon milyen történeteket rejtenek e ház falai?

Fotó: Instagram

Ez a romániai zsinagóga tető nélkül, burjánzó növényzettel is csodálatos látványt nyújt, és forgatási helyszínként sem mondanánk rá nemet. Ahogy a galériánkban szereplő további létesítmények esetében sem, amelyek között szerepel egy tehetős arisztokrata család elhanyagolt privát parkjára hasonlító grúz vonatállomás, sőt rábukkantunk egy olyan uszodára is, amely, bár parlagon hever, az azt befogadó szabadidőközpont máig működik, megtűrve magában e furcsa mementót.

20 kép egykor szebb időket megélt helyekről:
The DeKoven Center, USA

Fotó: Instagram

Kastély Portugáliában

Fotó: Instagram

Csavossy mauzóleum, Románia

Fotó: Instagram

Tengeri stadion, Miami

Fotó: Instagram

Elhagyatott üvegház

Fotó: Instagram

Tangyhaun hotel és étterem Kínában, amelynek a Fehér Ház becenevet adták a helyiek

Fotó: Instagram

Oroszországi templom

Fotó: Instagram

Kastély Olaszországban

Fotó: Instagram

Elhagyott palota, USA

Fotó: Instagram

Becsődölt vízipark

Fotó: Instagram

Színház, USA

Fotó: Instagram

Szanatórium Németországban

Fotó: Instagram

Vonatállomás, Grúzia

Fotó: Instagram

Zsinagóga Romániában

Fotó: Instagram

Egy kis Párizs Kínában, Tianduchengben, ahol elfogyott az építési vállalat pénze a lakópark befejezeséhez

Fotó: Instagram

Egykor vidámpark volt...

Fotó: Instagram

Vízi élménypark Vietnámban

Fotó: Instagram

Vidámpark, New Orleans

Fotó: Instagram

Erőmű, Charleroi, Belgium

Fotó: Instagram

Az Old Discovered német kutatóhajó még 2000-ben akadt fenn egy korallzátonyon, és azóta sem tudják kihúzni