Francia karácsony háromféleképp
A világ első karácsonyfája és égősorral díszített pálmafa is szerepel Franciaország karácsonyi hagyományai közt.

Franciaországra sok tekintetben trendszetterként tekint a világ, különösen, ha gasztronómiáról, parfümökről, kultúráról, divatról vagy eleganciáról van szó. Az azonban már kevésbé közismert, hogy a karácsonyfa és a karácsonyi vásárok hagyománya is ebből az országból ered.
Strasbourg – a karácsony fővárosa
Strasbourg régi épületeit minden évben gazdagon díszítik
Fotó: 123rf
Igen, ilyen is van, mégpedig 1992 óta, amikor Strasbourg a karácsony fővárosának (Capitale de Noël) nyilvánította magát. A városvezetésnek ez a lépése azonban nem egy hirtelen jött ötlet volt, hanem több évszázados hagyományokon alapult.
Strasbourg-ról mindenkinek az itt székelő európai uniós intézmények jutnak elsősorban az eszébe, azt azonban kevesebben tudják, hogy
ebben a gyönyörű Rajna-parti városban rendezték meg 1570-ben a világ első karácsonyi vásárát.
A mára világhírűvé vált „Christkindelsmärik" (elzászi nyelvjárásban: a gyermek Jézus vására) eredeti helyszíne a gótikus katedrális előtti tér volt. Háromszáz éven keresztül itt tartották a karácsonyi vásárt, majd 1870-ben átköltöztették jelenlegi helyére, a Place Kléberre.
Strasbourg csodálatos belvárosa, amely az UNESCO Világörökség része, ilyenkor fényárban úszik. A helyiek és a turisták is a Kléber tér felé veszik az irányt, hogy megcsodálják a Vogézekből származó monumentális, pazarul feldíszített karácsonyfát, és végigjárják a világ legrégebbi karácsonyi vásárát. Azt pedig, hogy Strasbourg kiérdemelte a karácsony fővárosa címet, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az adventi időszakban évente mintegy kétmillió turista érkezik a városba.
Elzászi tündérmese
Colmar kedves kis házikói
Fotó: 123rf
A Strasbourg-tól alig egyórás autóútra fekvő Colmar Franciaország másik karácsonyi büszkesége. A város fagerendás szerkezetű, vidám színű házain hihetetlen mennyiségű fenyőgirland és fényfüzér pompázik. Az egész várost betölti a karácsony hangulata, a mézeskalácsházakra emlékeztető épületek között sétálva úgy érezhetjük magunkat, mint egy tündérmesében.
A világon először Elzászban állítottak feldíszített karácsonyfát.
A középkorban az „Ádám és Éva" misztériumjáték közben a Paradicsom fáját jelképező fenyőfára eleinte csak almákat aggattak, később pedig ostyákkal és szentképekkel is díszítették. A karácsonyfa az ünnep egyik legfontosabb szimbóluma lett, a fenyőfák árusításáról 1521-ből maradt fenn az első írásos emlék, amelyet a szintén elzászi Sélestat város Bibliothèque humaniste könyvtára őriz.
Egy biztos: ha karácsony, akkor az elzásziak tudnak valamit. Colmar karácsonyi vásárát a különféle utazási magazinok értékelései alapján már többször is megválasztották Európa legszebb karácsonyi vásárának.
Elzászi karácsonyi hangulat videón is
Karácsony fürdőruhában
Vízum nélkül utazhatunk a trópusi Réunionra, mivel az EU része
Talán meglepő, de ha trópusi hangulatban szeretnénk élvezni a karácsonyt, el sem kell hagynunk az Európai Unió területét! A karib-tengeri Martinique és Guadeloupe szigetek, valamint az Indiai-óceánban található Réunion Franciaország tengerentúli megyéi, azaz egyúttal az EU részei is.
Franciaország kis darabjai a világ másik felén, csodálatos tengerpartokkal.
Bár a karácsonynak a szigeteken is megadják a módját, a dekorációk azonban a trópusi éghajlathoz igazodnak: karácsonyfák helyett fényfüzérekkel feldíszített pálmafák várják a látogatókat.