
Úgy tűnik, már igen közel vagyunk a közlekedés és az utazás tejes forradalmasításához, a Volkswagen Csoport és az Argo AI tesztsorozata pedig egy újabb fontos lépés ebben az irányban.
Fotó: VW
Idén nyáron ugyanis Hamburgban megindul az önvezető Volkswagen ID. BUZZ modellek sofőr nélküli, utcai tesztelése – a müncheni reptéren pedig folytatódnak a próbák. A cél, hogy néhány éven belül hivatalosan is forgalomba kerüljenek a sofőr nélkül közlekedő német egyterűek – például városi személyszállítóként vagy haszonjárműként.
Önvezető mikrobusz?
A Volkswagen 2017-ben mutatta be az ID. BUZZ koncepcióváltozatát, a sorozatgyártás a tervek szerint jövőre indul – egyelőre még hagyományos, kézi irányítású verzióban. Az önvezető technológia azonban készen áll, Hamburgban pedig a VW által alapított MOIA cég felügyelete alatt folyik az adatgyűjtés – a start-upot a jövőbe mutató közlekedési megoldások hasznosítására hozták létre. A MOIA vezetői szerint az önvezető technológia első körben a nagyvárosokban könnyítheti meg az ott lakók életét, a pontosabb és gyorsabb étel- és a csomagszállítás révén, illetve a pool riding szolgáltatásokat nyújtó mikrobuszokkal.
Fotó: VW
Bár ez az első Volkswagen-modell, amely megkapja az Argo AI mesterséges intelligenciáját, a technológiát korábban számos helyen tesztelték az Egyesült Államokban. Az amerikai cég radarjai és szenzorjai akár 400 méteres távolságig képesek érzékelni az autó környezetét, a technológia pedig a kapott adatok alapján irányítja a járművet. Ha minden jól megy, akkor 2025-ben Hamburgban már élesben is elindulhat a MOIA önvezető autókon alapuló személyszállító-szolgáltatása.