A legújabb filmje egy segélykiálltás

Sir David legújabb filmje egyúttal segélykiáltás is az angol zoológustól és geológustól. Azok a helyszínek, ahol fiatalon filmezni kezdett, ma már számára is elérhetetlenek: a borneói esőerdő a pálmaolaj-termelésnek esett áldozatul, a sarkvidéki jégtakaró a harmadára csökkent, és azon korallzátonyok egy része is, amelyekhez Sir David egykor lemerült, ma már élettelen. De a természetfilmes nem szeretné másra hárítani a felelősséget: „Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik a pusztításokat véghez vitte. Fogalmunk sem volt arról, hogy tönkretesszük a világot. Mondhatnánk, hogy nagyon érzéketlenek voltunk, tudnunk kellett volna, mi történik, de nem hinném, hogy sok ember tisztában volt vele." A veterán aktivista saját, személyes felelősségét is felemlegeti az 50-es években a tévés karrierje indulását is jelentő Zoo Quest nevű műsor kapcsán. „Amikor elkezdtem természetfilmeket készíteni – ma már szinte szégyellem, de felesleges lenne tagadni – a londoni állatkertről csináltam egy sorozatot, s annak keretében állatokat is befogtunk. Ritka állat? Nagyszerű, gyerünk, csapjunk le rá, és vigyük Londonba! Ma már álmomban sem tennék ilyet." Sőt, azóta nagyon is határozott véleménye van az állatkertekről. „Számos élőlény van, amely teljesen jól bírja a rabságot, és mindent meg lehet adni neki, amire szüksége van. Viszont számos olyan állat is van, amelyet semmilyen körülmények között nem lenne szabad rabságban tartani. Ragadozókat, sasokat például tilos rács mögé zárni. Mert ez egyszerűen szörnyű. Véleményem szerint oroszlánokat sem foghatnánk be, hacsak nem tudunk hatalmas területet biztosítani számukra. Magam pedig gorillákat sem tartanék. Úgy értem, ez egy nagyon bonyolult kérdés, de a gorillák borzasztóan intelligens állatok. Én nem kockáztatnék…" – vallja Attenborough.

​Vissza a természethez! 

Új filmje érinti Csernobilt, a brazil erdőirtásokat és még rengeteg olyan témát, amelyek mindannyiunk elevenébe vágnak. Sir David üzenete azonban nem csak annyi, hogy az emberiség gonosz és megérett a pusztulásra, ehelyett arra mutat rá, hogy még mindig cselekedhetünk. A legelső feladat az, hogy visszataláljunk a természethez – nemcsak a Föld, hanem a saját egészségünk érdekében is. A több évtizedes iparosodás, urbanizáció és intenzív állattenyésztés ugyanis oda vezetett, hogy elvesztettük a kapcsolatot az ösztöneinkkel, és elfelejtettük, hogyan kell természetközelien élni. „Szerintem szörnyű, hogy gyerekek úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs, mi az az ebihal. Egyszerűen szörnyű" – mondja Attenborough.

„Nem kritizálhatok más embereket amiatt, ahogyan a gyerekeiket nevelik, de az én időmben kölyökként felültem egy biciklire, 15 mérföldet tekertem egy kőbányáig, és azzal töltöttem a napot, hogy szitakötőket, vízisiklókat és tarajos gőtéket, valamint fosszíliákat tanulmányoztam." Ahogy arra a lovaggá ütött természettudós felhívja a figyelmet, már kutatások is bizonyítják, hogy a természettel való lelki és fizikai kapcsolat jelentős hatással van az emberek egészségére. Akár szomorúság, akár gyász idején fordulhatunk hozzá, a természet pedig segít újra valós kontextusba helyezni önmagunkat és a világban elfoglalt helyünket. Legújabb filmjét Attenborough a WWF-fel közösen készítette el, és miközben ritmusában az Élet a Földön című hajdani sorozatát követi, egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Az 1979-es széria ősi élőhelyei és érintetlen vadonjai helyett az emberiség természetre gyakorolt hatásának elképesztő mértékével szeretné szembesíteni a nézőt. Márpedig, ha valaki, a 94 éves filmes valóban sok mindent látott ebből az átalakulásból: csak az Élet a Földön elkészítéséhez 24 millió kilométert utazott összesen 30 országba, és több mint 600 fajt rögzített mozgóképen, a közönség pedig minden idők legjobb műsorkészítőjének választotta, miközben egy szavazáson menőbbnek választották David Beckhamnél.

​Bizonyosság, nem ígéret

A híres médiaszemélyiség hitelessége mellett szól az is, hogy sosem vállalt szerepet reklámokban. „Az a feladatom, hogy elmondjam az igazságot, és ha azt állítom a margarinról, hogy vaj, az emberek azt fogják gondolni, bármit kész vagyok kiejteni a számon." Ezért, amikor politikusok figyelmeztetnek minket a klímaváltozásra, könnyen lehet, hogy csak megvonjuk a vállunkat, ha azonban Attenborough figyelmeztet, az emberek odafigyelnek – még akkor is, ha az üzenet nem éppen kellemes. Márpedig az A Life on Our Planet üzenete se nem könnyed, se nem félreérthető. Az alatt a 60 év alatt, amióta Attenborough dokumentumfilmeket készít, a világ népessége megduplázódott: 7,8 milliárd ember él a Földön, s a szám az évszázad végére a 11 milliárd felé közelíthet. Számos élőhely és faj eltűnt azóta, hogy Sir David lencsevégre kapta azokat. És, ahogy Csernobil esetében is látjuk, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, eltöröljük a ma ismert életet a Föld színéről, beleértve magunkat is. A természet viszont mindig visszatalál önmagához – legfeljebb más formában és nélkülünk.

​Cselekedjünk ma, hogy legyen holnap!

De vajon azon kívül, hogy szomorúan ingatjuk a fejünket, látva a pusztítást, mit tehetünk mi? Attenborough üzenete végtelenül egyszerű: Legyünk figyelmesek. Éljünk szerényen. A jövő a tét, de nem Davidé vagy a szüleinké és nagyszüleinké, hanem a gyermekeink és unokáink jövője. „Leigáztuk a világot. Egy nagyon erős és káros faj képviselői vagyunk. Szóval csak legyünk szerények. Ne pazaroljunk áramot. Ne pazaroljuk az élelmiszert. Ne vesztegessünk el több időt" – üzeni az aktivista. De konkrét célokat is megfogalmaz ahhoz, hogyan menthetjük meg a bolygónkat. Az első lépés, hogy együnk kevesebb húst. Igen nagy elvárás, amit az élőhelyünkkel szemben támasztunk, hogy adjon húst. Ez okozza a brazil esőerdők kiirtását abból a célból, hogy a területet legelőkké alakítsák –, hogy még több hamburgert ehessünk. Elérkezett azonban az idő, amikor már nem engedhetjük meg magunknak ezt a gyakorlatot, mivel nem tudjuk eltartani ilyen módon az emberiséget." David Attenborough egyébként nem fogyaszt (vörös) húst, kizárólag halat eszik.

​Fogyassz, fogyassz… állj! 

A másik nagy kihívás, ami segíthet a folyamat visszafordításában, az önmegtartóztatás. Kis dolgokkal is sokat érhetünk el: ilyen például az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása, vagy épp a közlekedési szokásaink megreformálása. Vajon David Attenborough elektromos autót vezet? „Nem vezetek. Sosem vezettem. Na jó, ez nem teljesen igaz, van jogosítványom, de sosem használtam. Nem volt rá okom, mint ahogy arra sem, hogy autóm legyen." Persze, mielőtt azt a következtetést vonnánk le, hogy a brit lovag olyan eszménykép, akinek felesleges akár csak megpróbálni is a nyomába érni, a múltja némiképp árnyalja a képet. Pályafutása első évtizedeiben ugyanis Attenborough végtelenül környezetszennyező repülőkkel járta a világot, ahol a kartámaszokban hamutartók tették teljessé az élményt. „Valóban, negyven évvel ezelőtt nem ismertük fel a klímaváltozás problémáját. Negyven éve amiatt aggódtunk, hogy hogyan menthetnénk meg a kihalófélben lévő fajokat. Senki sem szembesített azzal, ahogy én sem magamat, hogy a sugárhajtású repülőgépek által kibocsátott rengeteg szén-dioxid tönkreteszi az éghajlatot, és hogy ebben én is részt veszek. Egyszerűen fel sem merült bennem." És éppen ez az, amiért a britek nemzeti kincse még 94 évesen sem dől hátra: „A tényeket kell néznünk, a valóság pedig nem túl kellemes. Nem állunk valami fényesen – és ezt felesleges lenne tagadni. Kilencven felett vagyok, és nem hinném, hogy van még hátra tíz évem. De amíg az emberek azt akarják, hogy dolgozzak, dolgozom."