A szendvicsek krémje

Kicsit felejtsük el a sonkás-sajtos kenyeret, és keverjünk finomságokat a konyhában!

Fotó: Shutterstock

Ki gondolta volna, hogy eleink a kenyeret eredetileg evőeszközként használták? Az emberiség étkezési szokásaiban csak a villa széles körű használata hozott gyökeres változást. Valójában az evőeszközként használt kenyerek voltak az első szendvicsek – igaz, akkor még nem így nevezték őket.

A szendvics (újjá)születése az 1700-as években élt Lord Sandwich nevéhez köthető. Szenvedélyes kártyás volt, és hogy a játékot ne kelljen félbehagynia, olyan ételt készíttetett magának, amely könnyen elfogyasztható: két szelet kenyér közé egy szelet sült húst tetetett. A szendvics azóta is állócsillag a gasztronómiában. Legfontosabb összetevője változatlanul a kenyér, napjainkban azonban a húson kívül vagy mellett mást is tartalmaz: sajtot, zöldségeket, salátát, szószokat, krémeket.

Meleg vagy hideg?

Fotó: Shutterstock

A melegszendvics a baráti összejöveteleken is mindig nagy sikert arat, érdemes variálni és változatosan elkészíteni. Kombinálhatjuk a feltéteket, sajtokat, kenőket.

A hideg szendvics fantasztikus étel, amely tökéletes csomagolt ebédnek, reggelire, uzsonnára, piknikre vagy társasági összejövetelekre. Gyorsan elkészíthető, és csak a fantáziánk szabhat határokat a díszítésnél.

A brit étkezési szokások szerint a szendvicseket az ötórai teázás során szolgálják fel. Mexikóból indult útnak a grillen átforrósított quesadilla, a feltekert tortilla-szendvics, amelynek leggyakoribb tölteléke az avokádó vagy a belőle készült krém, a guacamole. A franciák jellegzetes szendvicse a croque monsieur és annak női változata, a croque madame. A keleti konyha legnépszerűbb szendvicse a pitakenyérben készült gyros és a falafel. Társasági eseményeken a büféasztal díszei a falatnyi szendvicsek, amelyeket feldíszíteni egyszerű és szórakoztató is egyben.

Görög sajtpástétom

Fotó: Shutterstock

A feta sajtot villával összetörjük, a zöldfűszereket (oregánó, bazsalikom, borsikafű, rozmaring, petrezselyem, snidling) apróra vágjuk vagy mozsárban pépesítjük. Hozzáadjuk a joghurtot, olívaolajat, borsot és az apróra vágott fokhagymát, végül ízlés szerint sózzuk. Az egészet összekeverjük, kenyérre vagy pirítósra kenjük. Díszíthetjük friss uborkával, paprikával és különböző színű paradicsommal.

Juhtúrós körözött

www.instagram.com

A lila és az újhagymát apróra vágjuk vagy lereszeljük. A juhtúrót villával összetörjük, hozzáadjuk a vajat vagy a margarint, ízesítjük őrölt köménnyel és fűszerpaprikával. Sót nem szükséges hozzáadni, mert a juhtúró már magában elég sós. Az így elkészített körözöttet kenyérre kenjük és friss zöldségekkel tálaljuk.

Tojáskrém

Fotó: Shutterstock

A tojást keményre főzzük, lehűtjük, megtisztítjuk és villával összetörjük. Hozzáadjuk a vajat, az apróra vágott vöröshagymát, petrezselymet, mustárt, sót és az őrölt borsot. Az egészet alaposan kikeverjük, kenyérre vagy pirítósra kenjük, befedjük egy másik szelet kenyérrel és tálaljuk.

Szendvicskrém vörös lencséből

Fotó: Shutterstock

A vörös lencsét enyhén sós vízben puhára főzzük. Ha már kissé kihűlt, összeturmixoljuk az apróra vágott lilahagymával, borssal, római köménnyel és olívaolajjal. Ha nagyon száraz lenne a krém, adjunk hozzá egy pici vizet. Néhány órára hűtőbe tesszük, friss kenyérrel és zöldségekkel tálaljuk.

Egészséges mogyorós szendvicskrém

Fotó: Shutterstock

A mogyorót ledaráljuk, hozzáadjuk a banánt, a hámozott avokádót, mézet, kakaót, kókuszolajat, egy kevés fahéjat és ízlés szerint tejport. Addig keverjük, amíg selymes állagú krém lesz belőle. A kész csokis szendvicskrémet teljes kiőrlésű péksüteménnyel kínáljuk, de fogyaszthatjuk önmagában is.

AMI MÉG ÉRDEKELHET