Anilla, a világutazó magyar zarándoklány

Till Anilla 26 éves, 35 országban járt már. Három évig Svédországban tanult, most doktorizik, a fenntarthatóság szívügye, így ha lehet, minden kilométert lábon tesz meg, nem is keveset.

Fotó: Instagram

Utazásairól Youtube-csatornáján számol be, amit több, mint 1500-an követnek.

Melyik volt az első olyan utazásod, ahol eldőlt, felfedezed a világot?

Erre 18 évesen került sor, Párizsban jártam anyukámmal. Onnantól kezdve aktívan kerestem az utazási lehetőségeket, így találtam rá gimnazistaként egy amerikai, nyári munkára.

Elég nagy lépés ez egy középiskolás lánytól.

Valóban nagy lépésnek számított, hiszen rögtön két és fél hónapra utaztam el. Nyilván sokat változtam azon a nyáron, talán kicsit fel is nőttem. Wisconsin államban egy Danbury nevű városban éltem, de akkor jártam Chicagóban és New Yorkban is. Ott döntöttem el, hogy szeretnék külföldön tanulni, élni, amiben az sokat segített, hogy a kint töltött hónapok alatt az angolom is rengeteget fejlődött.

Milyen volt New York?

Lenyűgöző, akkor láttam először ilyen típusú várost. Szerencsések voltunk a barátnőmmel, lakótársammal, mert találtunk szállást az elit Upper East Side-on, ahol egy hétig ingyen lakhattunk. Húsz templomnak írtunk, hogy szeretnénk ingyen szállást, mire azt a választ kaptuk, hogy fogadócsaládot nem tudnak ajánlani, de egy lakást a rendelkezésünkre bocsájtanak.

Észak-Amerikában többször is jártál, mégis egy közép-amerikai ország, Mexikó lett a nagy kedvenced.

Összesen három nyarat dolgoztam, táboroztattam Észak-Amerikában, azt is imádom, de való igaz, hogy Mexikó különösen tetszett. Oda azért utaztunk a barátnőmmel, hogy elköltsük a harmadik nyáron összegyűjtött pénzünket. Elutaztunk Cancúnba, pihentünk, várost néztünk, felkerestük a híres maja romokat Chichén Itzában, napoztunk fehér homokos partokon, kirándultunk a környék erdős területein.

Fotó: Instagram

Bárkivel, akivel valaha is beszélgettem Mexikóról, azt mondta, sokkal rosszabb a PR-ja, mint amilyen a valóságban. Te, mit tapasztaltál, mondjuk a közbiztonságról?

Nekem vegyes élményem van róla, ami annak köszönhető, hogy ketten, lányok utaztunk. Egyik este bulizni készültünk, mielőtt beültünk volna a taxiba, a hotel munkatársa elkérte nevünket, és a célállomás nevét. A Coco Bongo egy híres hely Cancúnban, nem csak dj-k, együttesek lépnek fel, de különböző művészek óriási show-t csinálnak beöltözve, jelmezben, minden nap valamilyen típusú buli. Kiderült, azért kérdezte, mert ha esetleg nem térnék vissza a szállodába, tudják, hol, kit keressenek. Akkor meg is ijedtünk, de az biztonságot adott, hogy az egyik legnagyobb, legismertebb szórakozóhelyre készültünk. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy még egy vizet sem mertünk inni, nehogy valami baj legyen.

Két évig tanultál, éltél a svédországi Göteborgban. Könnyen beszippantott a svéd életforma?

Svédországban élni és akklimatizálódni könnyű és élvezetes, amihez természetesen az is hozzájárul, hogy egy jóléti államról beszélünk, így minden nagyon gördülékenyen megy, főleg az adminisztratív dolgok. Ez még akkor is igaz, ha külföldiként tartózkodsz az országban, mivel mindenhol találsz angol nyelvű leírásokat, kiírásokat. Legnehezebben a korai sötétedést szoktam meg, novembertől márciusig elég depresszív tud lenni az időjárás még úgy is, hogy én a déli részen éltem. Ezen kívül az akadémiai élet is nagyon könnyen beszippantott, az oktatás is egészen más, mint Magyarországon. Mester szakon tanultam, ahol máshogy épülnek fel a tantárgyak, másképp beszélnek a tanárok a diákokkal. Alapvetően a svéd nyelvben már nem használják a magázódást, így az iskolákban sem, ami nagyon megkönnyíti a kommunikációt. Mi például egyszerre csak egy tantárgyat tanultunk, csak arra kellett koncentrálni, ha levizsgáztunk belőle, jött a következő.

Milyen volt egyáltalán visszatérni Magyarországra, milyen élmények, tapasztalatok érnek?

Azzal együtt, hogy sokkal többet süt a nap, sokkal borúsabbak az emberek. Ezt annak ellenére mondom, hogy Svédországban is találkoztam nehéz helyzetben élő emberekkel, ugyanis önkénteskedtem egy jönköpingi hajléktalanszállón. Ott a hontalan embereknek sem annyira reménytelen a helyzetük, mint nálunk. Abszolút látszott, hogy azok az emberek, akik éppen ott laknak, pár hónap után kikerülhetnek az életbe, segítenek nekik visszatalálni a társadalomba lakással, munkával, terápiával, ha valamilyen függőségben szenvednek. Magyarországon erre nem látok példát.

Nem csoda, hogy vissza szeretnél térni Svédországba, de úgy tudom, nem feltétlenül Göteborgba vagy Jönköpingbe?

A négy éves doktori képzésem alatt csak két évet kell itthon tanulnom, a másik kettőben szívesen vállalnék valamilyen kutatási munkát Svédországban, de ha nem ott, akkor Norvégia, Finnország vagy Dánia is szóba jöhet. Tulajdonképpen itt már nálam csak egy hajszálon múlik, melyik nyer.

www.instagram.com

Mit szólnál egy kis játékhoz? Mondok 3 svéd kifejezést, te pedig rögtön vágd rá, mi jut eszedbe róla.

Oké, próbáljuk meg.

Lagom.

Ez azt jelenti, hogy se nem túl kevés, se nem túl sok, pont jó – ez a svédek fő mottója, és így is élik az életüket. Ezt a kifejezést én már angolul is használom, és abszolút része a mindennapi életemnek. Főleg étkezéskor, amikor azt érzem, nem ettem túl sokat, túl keveset, pont eleget. Az olyan lagom érzés.

Fredagsmys.

A svéd emberek péntek esténként összejönnek, összebújnak, bekuckóznak, kényelemesen ülnek a kanapén, és élvezik egymás társaságát. Nálam ez nem vált szokássá, de tudom, mit jelent. A hajléktalanszállón dolgoztam egy nővel, aki mesélte, hogy az unokáival rendszeresen tart fredagsmys-t.

Fika.

Egy kis kávészünet, amihez mindig jár valamilyen édes sütemény. A svédeknek fontos, hogy együtt igyanak, egyenek, ezt a szokást én is örömmel vettem át tőlük.

Oké, csalok, mert akkor behozok egy negyediket is, ha már a sütiről beszélünk. Kanelbullar.

Nagyon szeretem! Ez egy fahájas tekercs, amibe rendszerint kerül kardamom is, és a leginkább passzol a fikához.

A finomságokról térjünk a nyári, 443 kilométeres Kungsleden túrádhoz az Északi-Sarkkör közelében, amit a barátoddal tettél meg, és szinte csak zabkását, kuszkuszt és babot ettetek.

Ez Svédország leghíresebb túrája, délről, Hemavan községből indultunk, északon pedig Abisko községbe érkeztünk. Végig sátoroztunk, összesen kétszer aludtunk szálláson. 21 nap alatt tettük meg az utat, és annak ellenére, hogy gyönyörű volt, megterhelő is.

Mi volt a legnehezebb?

A nagy emelkedőket és változó időjárást nehezen viseltük, például előfordult, hogy 30 fokban kellett túrázni, ami ott északon egyáltalán nem megszokott. Így utólag már látjuk, hogy komolyabb felszereléssel, hálózsákkal könnyebben ment volna az egész. Az alvás is nehézkes volt a fehér éjszakákban, és én nem vittem szemtakarót, de mindig megoldottam egy pólóval vagy valami mással.

Mennyire tartható a fenntarthatóság egy ilyen túra során?

Attól is függ persze, hova készülsz, de Svédországban egész könnyű, mert nagy gondot fordítanak a szelektív hulladékgyűjtésre, újrahasznosításra. Nyilván kicsit kevésbé megoldható ez az Északi-sarkkörön, bár még ott is találtunk olyan isten háta mögötti helyeket, ahol lehetett kapni kimérve zabkását. Úgy gondolom, hogy alapos felkészüléssel nem lehetetlen a fenntartható utazás, kirándulás. Természetesen alap az újratölthető kulacs, a nem műanyag evőeszköz, az ökobarát tusfürdő. Mi egy univerzális szappannal fürödtünk, mostunk, mosogattunk.

Hol és hogyan tisztálkodtatok?

Patakban, tavakban, minél gyorsabban, mert a gleccserből lefolyó víz nem mindig kellemes.

Többször utaztál egyedül is, többek közt az El Caminót is úgy jártad meg.

Az volt az első nagyobb túrám, és azt rögtön egyedül tettem meg, hiszen nehéz bárkivel is összehangolni egy harminc napos gyaloglást, ha csak azt nézzük, mindenkinek más a tempója.

Nem féltél?

Az első nap elbizonytalanodtam. Emlékszem, a kezdőponton álltam és sírtam. Azt éreztem, nem gondolhatom komolyan, hogy elgyalogolok Santiagóig úgy, hogy azt sem tudom, jobbra vagy balra kell indulni. Aztán azt mondtam magamnak: csak nem fogom feladni az első öt percben az egészet úgy, hogy már mindenkinek elmondtam, hogy megjárom az El Caminót. Az elején még többször féltem attól, hogy eltévedek, hogy nem fogom fizikailag bírni, de minden nappal egyre rutinosabb, ügyesebb lettem. Mindig az adott napi cél lebegett előttem, soha nem gondoltam a végére. 26 nap alatt tettem meg 779 kilométert.

Milyen volt az El Camino magyar változata, a Magyar Zarándokút?

Gyönyörű és nagy kihívást jelentett a 431 kilométer, mert szinte alig találkoztam zarándokokkal, napokig senkihez sem szóltam, viszont így alkalmam nyílt az elmélkedésre. Hálás vagyok azokért a napokért.

Szöveg: Sinkó Edit

Anilla tippjei bepakoláshoz:

youtu.be

HOGY FÉRJ EL A KÉZIPOGGYÁSZODBAN ÉS MIT (NE) PAKOLJ BE? | Bárhol
AMI MÉG ÉRDEKELHET