Úgy tűnik, az ázsiai tigrisszúnyog megtelepedett Pozsonyban

A faj számos súlyos betegséget is terjeszt.

egy ázsiai tigrisszúnyog egy növényen

A Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikai Központja (BMC SAV) újabb invazív szúnyogfaj jelenlétét igazolta Szlovákiában, írja a Slovak Spectator. A rovar megtelepedése komoly hatással lehet Pozsony ökoszisztémájára.

Fotó: Shutterstock

Az ázsiai tigrisszúnyog egy egyede

A szóban forgó faj az Aedes albopictus, közismert nevén az ázsiai tigrisszúnyog.

„Mivel többször is észlelték a pozsonyi Ružinov kerületben, feltételezzük, hogy már itt is megtelepedett"

– nyilatkozta Viktória Čabanová szúnyogszakértő. Hozzátette: az invazív szúnyogfaj Ázsiából származik, de mára nagyjából a teljes világon megtalálható, elsősorban a kontinensről származó használt gumiabroncsok és egy konkrét növény, a szerencsebambusz exportjának köszönhetően. A fajt 2012-ben már észlelték Szlovákiában, Kassa környékén, akkor viszont nem sikerült megtelepednie.

A szakértő véleményének ellentmond Martin Chren nyilatkozata: Ružinov polgármestere február 22-én azt mondta, hogy a kerületben egyáltalán nem találtak ilyen szúnyogot.

Az ázsiai tigrisszúnyog az egyik legveszélyesebb invazív szúnyogfaj, amely a kontinentális Európában előfordul. Akár huszonkét különböző vírust is közvetíthet, például a nyugat-nílusi lázat, amely már nálunk felütötte a fejét. Emellett olyan, kevésbé ismert megbetegedéseket is terjeszt, mint a dengue-láz, a chikungunya-láz, a Zika-vírus és a sárgaláz.

Fotó: National Institute of Allergy and Infectious Diseases/Unsplash

Az invazív szúnyogfaj rendkívül veszélyes lehet az egészségre

A szakértő elmondta, hogy az invazív szúnyogfaj szezonja február végétől november közepéig tart. Más szúnyogokkal ellentétben nappal aktív, és meglehetősen sokat csíp, ezért komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.

A veszélyes szúnyogról szóló információkra reagálva a pozsonyi városvezetés ígéretet tett arra, hogy intenzíven figyeli a rovarok szaporodását, és több millió lárvát irt ki. Emellett a város a kertes házak tulajdonosai és bérlői számára tabletta formájában lárvaölő szereket fog biztosítani.

AMI MÉG ÉRDEKELHET