Mi az a bikefitting, és miért érdemes kipróbálni?

Ez a talán kevéssé ismert fogalom nagyon hasznos lehet a kerékpártúráink során.

Fotó: Shutterstock

Ha nyáron sokat ültünk a kerékpárunk nyergében, előfordulhatott, hogy időnként kissé „összetörve” szálltunk le róla. Pedig egy olyan egyszerű dologgal, mint a kerékpár helyes, testre szabott beállítása, mindez enyhíthető vagy akár teljesen meg is előzhető. Sőt, még egy kis plusz sebességre is szert tehetünk általa!

A bikefittingről röviden

Fotó: unsplash

A bikefitting nem más, mint a kerékpár személyre szabott beállítása, amelynek célja, hogy maximális kényelmet biztosítson a használójának, minél nagyobb teljesítmény elérését tegye lehetővé a számára és növelje a kerékpározás hatékonyságát. A bikefitting során egy szakember vizsgálja meg a kerékpározó anatómiáját, és figyelembe véve az ügyfél eddigi tapasztalatait és jövendőbeli céljait végrehajtja a szükséges módosításokat: ezek elsősorban a bicikli nyergében való ülést és a pedálozás dinamikáját érintik. A cél a kényelmes, ugyanakkor effektív haladás elérése, ehhez gyakran szobabiciklin végzett próbatekeréseket, illetve az erről készült videófelvételek elemzését is felhasználják. Létezik egy speciális szoftver is, amely számos egyéb tényezőt is figyelembe vesz a javaslat kidolgozásakor.

Klassz bicajunk már lehet

Fotó: Shutterstock

De helyesen is állítottuk be, a testünk igényeinek megfelelően?

A kerékpár személyre szabott beállítása, a kerékpározó súlyának, magasságának és testalkatának figyelembevételével enyhíthetők vagy teljesen megszüntethetők azok a fájdalmak vagy diszkomfortérzések, amelyek eddig kísérték a hosszabb ideig tartó biciklizést.

A bikefitting segíthet megelőzni a túlzott – és egyúttal helytelen – kerékpározásból adódó sérüléseket. Lehetővé teszi az izmok és a tüdő maximálisan hatékony működését, aminek köszönhetően nőhet a kerékpározó teljesítménye, a sebessége – és nem utolsósorban a jókedve is.

A bikefitting mint szolgáltatás nemcsak a már meglévő kerékpárunk helyes beállítását jelenti, új kerékpár vásárlása előtt vagy egy külföldi nyaraláson kikölcsönzött bicikli esetén is ugyanolyan nagyon hasznos lehet.

Kis módosítás, nagy eredmény

www.youtube.com

Najčastejšie chyby posedu na biku

Manapság a bikefittingre gyakran, mint a kerékpárvásárlás során nyújtott alapszolgáltatásra tekintünk. Egy felmérés szerint már a nyereg apróbb módosításaival is jelentősen növelhető a kerékpározók hatékonysága.

A nagy biciklizők számára ideális karácsonyi ajándék lehet, nemde?

Foto: unsplash

AMI MÉG ÉRDEKELHET