Adjunk-e borravalót a légiutas-kísérőknek – Szakértő válaszol

légiutas-kísérők
Shutterstock

A borravaló mindig is vitatott téma volt: míg a vendéglátóhelyeken vagy a futároknál gyakori szokásnak számít az, hogy felfelé kerekítjük a számlánk végösszegét, a légiutas-kísérők esetében ez nem olyan egyértelmű. A szakértők szerint ugyan egyáltalán nem elvárt a borravaló, de a kis ajándékoknak azért ők is örülnek.


A Travel + Leisure cikkében légiutas-kísérőket kérdeztek meg arról, hogy elvárják-e az utasoktól, hogy extra pénzzel köszönjék meg a repülést. Sara Nelson, a Légiutas-kísérők Szövetségének (CWA) elnöke 19 légitársaság több mint 50 ezer légiutas-kísérőjének képviseli, és elmondása szerint a borravalónak egyáltalán nincs helye a szakmában.

Nelson kiemeli, számukra az utasok biztonsága a legfontosabb, és munkájukat nem az alapján fogják elvégezni, hogy ki adta a legtöbb „juttatást”.

„Mit változtatna egy kis borravaló? Attól még, hogy a problémás utasok landolás után a kezünkbe adnának valamennyi pénzt, nem változna semmi: az ilyen magatartás egyszerűen szimplán nem elfogadható. Plusz a jattolás csak feltartana minket, emiatt nem biztos, hogy ugyanúgy tudnánk figyelni az utasok biztonságára”

– mondta Nelson.

A hivatalos álláspont szerint egyébként a jattolás a szürke zónába tartozik.

A magazin ezért néhány légitársaság véleményét is kikérte a témával kapcsolatban, ám az American Airlines, a Delta és az United is egyhangúan azt mondta, hogy a légiutas-kísérőknek nem kéne elfogadniuk a borravalót.

Ez is érdekelhet: Jattolni vagy nem jattolni? Segítünk!

Adnak egyáltalán valamit az utasok a személyzetnek?

Fotó: Shutterstock

Azonban az apró ajándékokkal, ajándékkártyákkal már más a helyzet. A United Airlines egyik volt munkatársának bevallása szerint – főleg az ünnepi időszakban – 22 éves karrierje során többször kapott már ajándékkártyákat az utasoktól. Elmondása szerint az ilyen kuponok jól esnek a személyzetnek, hiszen egy stewardess rengeteget utazik, így repülőtérről repülőtérre járva ezeket könnyen be tudja váltani egy kis ételre vagy egy jó kávéra.

Fotó: Unsplash/Mohammad Arrahmanur

Ha nagyon kedveskedni szeretnénk a személyzetnek, akkor az kártyákon kívül az ehető ajándékok is jó választásnak számítanak. Otthon készített, illetve nem lezárt csomagolásban kínált édességeket, termékeket viszont egészségügyi okokból nem fogadhatnak el a légiutas-kísérők, így erre érdemes figyelnünk.

Mindenesetre az általános felfogás szerint egyáltalán nem szükséges semmilyen extra ajándékot adnunk a személyzetnek, egy szimpla „köszönömmel” és az udvarias viselkedéssel már bőven ki tudjuk fejezni hálánkat.

AMI MÉG ÉRDEKELHET