Jövőre beszáll az elektromos autók gyártásába a Ferrari – egy különlegességgel

„Nem vagyunk olyanok, mint a Tesla!"

Ferrari-logó

Az olasz luxusmárka jövőre beáll azoknak a gyártóknak a sorába, akik elektromos meghajtású modelleket készítenek. A motorhang zajához azonban mindenáron ragaszkodnak, azaz egy biztos: nem gurul majd ki csendes villanyautó a Ferrari gyáraiból. A márka vezérigazgatója is hangsúlyozta, hogy ők nem akarnak hasonlítani senkihez – még az iparágat vezető Teslához sem.


Értesülések szerint 2025-en kerülhet forgalomba az első olyan Ferrari, amely teljesen elektromos meghajtással működik majd.

Ez is érdekelhet: Családi Ferrari??! Hová megy ez a világ?

Az olasz luxusmárka vezérigazgatója azt ígéri, új termékeik ugyanazt az élményt adják majd, mint a korábbi modelljeik – még a hangzás terén is.

A Ferrari első elektromos modellje nem lesz csendes, mint a legtöbb forgalomban lévő villanyautó. Az elektromos autók nem némák. Ha valaki ismeri a technológiát, tudja, hogy sok mindent ki lehet hozni ezekből is

– nyilatkozta Benedetto Vigna a CNBC-nek.

Fotó: Shuttertstock

A Haszon cikke azt is kiemeli, hogy az olasz autómárka vezetője szerinte vásárlóik amúgy sem hasonlítanak a Tesla vásárlóihoz.

Ezt is olvasd el! Melyik országokban egyszerű e-autóval járni?

Szerinte amikor olyan luxusautókról beszélnek az emberek, mint a Ferrari, akkor az érzelmekről esik szó és egyáltalán nem a funkcionalitásról.

A közleményből arra is fény derült, hogy 2026-ra a cég autóállományának hatvan százalékát már hibrid és teljesen elektromos autó fogják kitenni.

Nem a maranellói vállalat az első, akik motorzajt tesznek e-modelljeikbe: korábban a Hyundai és a Dodge is mutatott már be „zajos" elektromos autókat.

AMI MÉG ÉRDEKELHET