Ezek az ételek ne kerüljenek a kézipoggyászodba egy repülőúton

Nem fogják megúszni az ellenőrzést.

A légiutas-kísérő segít az utasoknak elhelyezni csomagjaikat a repülőgép utasterében

Az elég nyilvánvaló, mely tárgyakat nem szabad felvinnünk a repülőgépekre, de egyes élelmiszerek is tiltólistásak.


Ma már egyre többen utaznak csak egy kisebb, a repülőgépek fedélzetére felvihető kézipoggyásszal. Így azonban még jobban oda kell figyelni, mit teszünk bele, mivel a magunkkal vihető tárgyak, ételek listáját szigorúan kezelik.

Ha hazafelé jövet a repülőn esetleg szeretnénk az adott úti célon vásárolt termékekből fogyasztani, nem árt tudnunk, mely ételek azok, amiket nyugodt szívvel felvihetünk a fedélzetre.

Még több repülés: Mikor a legveszélyesebb repülni?

Fotó: Unsplash

Bár célországonként és légitársaságonként változó, mely ételeket nem engedik fel a repülőkre, általánosságban elmondható, hogy a folyékony vagy krémes állagú harapnivalókat nem. Így például a mézet, a lekvárt, a puhább sajtokat, és a chutney-kat is érdemes mellőznünk.

Fotó: Shutterstock

Emellett a különböző krémeket, például a hummuszt, a guacamolét vagy a májkrémet is nagy eséllyel el fogja kérni tőlünk a repülőtéri személyzet. Kis kaput jelenthet viszont az, hogy amennyiben ezeket a krémeket például két szelet kenyér közé kenve vinnénk magunkkal, akkor simán felengednek vele.

Ha az utazás célja a mentális jóllét: Testi-lelki utazás: 10 híres zarándokút

Fotó: Unsplash

Egyes országokban – különösen Ausztráliában és az Egyesült Államokban – egészségügyi okok miatt a fentieknél is szigorúban kezelik az ételek felvitelét, így például állati eredetű termékeket (húsokat, sajtokat) sem engednek fel a fedélzetre, de például az almát sem.

Hasonlóképpen, ha valaki európai uniós tagállamon kívül eső országból érkezik az unióba, akkor a fertőzésveszély fennállása miatt tilos húsokat, tejtermékeket, mézet és néhány esetben még gyümölcsöket, zöldségeket is a táskánkba rakni, írja az Express.

Fotó: Shutterstock

Azzal persze szinte minden utazó tisztában van, hogy folyadékot csak 100 milliliteres tégelyekben engedélyezett magunkkal hozni, ám ez az előírás sok esetben a befőttesüvegekbe csomagolt ételekre is vonatkozik. Így nem érdemes például olajbogyókat, savanyúuborkát vagy valamilyen gourmet ecetet, olajat a kézipoggyászba raknunk – hacsak nem bontjuk fel az utazás előtt és rakjuk őket át 100 milliliteres üvegekbe.

AMI MÉG ÉRDEKELHET