Nemcsak a felvonó miatt érdekes a Zugspitze

Gyönyörű környék izgalmas látnivalókkal. Nézzünk körül!

Fotó: Shutterstock

Előző cikkünkben megnéztük, hogy épült meg Németország legmagasabb pontján az óriáshütte és az új felvonó, most pedig kicsit alatta is körbepillantunk.

Számokban

A Zugspitze felvonója 4466,9 méteres kötélpályán közlekedik, a két végpont között csupán egyetlen, 127 méter magas acéloszlop található. Az 1945,25 méteres szintkülönbség, akárcsak a 3213 méter hosszú alátámasztás nélküli szakasz az egyszakaszos kötélpályákat illetően a világon egyedülállónak számít. A két kabin – egyenként 120 fős létszámlimittel – ingajáratban közlekedik.

Tó a hegy lábánál

A felvonóból is megcsodálható a Zugspitze lábánál található Eibsee, amelyet Felső-Bajorország legtisztább vizű tavaként tartanak számon. Mélysége néhol a 35 métert is eléri, 1,8 négyzetkilométeres felületén nyolc kisebb sziget is található, amelyek mindegyike egy-egy hajdan lezuhant hatalmas szikla.

Fotó: Shutterstock

Hütték a hegyen

A Zugspitzén hat menedékház található, a többségük hamisítatlan hütte ízekkel, szállással, de akad köztük olyan is, amely ma már csak kutatóállomásként működik. Itt található Németország legmagasabban fekvő menedékháza, a Münchner Haus, amely 2959 méteren fekszik, valamint a betérőket 1855 (!) óta fogadó Knorrhütte.

A forgó felvonó

Érdemes még egy különleges felvonót megemlíteni a svájci Engelbergből, amely a Titlis csúcsára visz fel. A Titlis Rotair nevet viselő felvonó különlegessége, hogy miközben 3020 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedik, körbe forog, így mindenki élvezheti a 360 fokos panorámát.

www.youtube.com

Mount Titlis, Switzerland: the Rotair cable car, the Ice Flyer and being Elsa from Frozen
AMI MÉG ÉRDEKELHET