Nincs többé defekt? A Michelin levegő nélküli abroncsokat fejlesztett ki

Ha beválik ez a technológia, a járművezetőknek egy gonddal kevesebbel kell számolniuk.

Fotó: Michelin

Sokan megtapasztaltuk már, hogy a műszerfalon egyszer csak jelezni kezdett a guminyomásmérő rendszer, vagy hogy az autónk menet közben elkezdett vibrálni, esetleg már eleve lapos kerékkel várt minket. Akárhova is tartottunk, készültünk, nekiveselkedhettünk a kerékcserének – ennek most, úgy tűnik, vége.

A tömlős gumiabroncsok története

A gumiabroncsok az autók feltalálása óta a járművek szerves részét képezik. Az első, gumiból készült abroncsokat a 19. században kezdték gyártani. Levegővel fújták fel őket, és a fő feladatuk abban állt, hogy kényelmesebbé tegyék az autózást. Abban az időben a tömlős gumiabroncsok forradalmi újításnak számítottak, ami alapjaiban változtatta meg a járművek menettulajdonságait. Az autóipar felvirágzásával a gumiabroncsokat is fejlesztették, hogy eleget tegyenek a teljesítményre és a biztonságra vonatkozó növekvő igényeknek.

A gumiabroncsok fejlesztése és a defektek

A hagyományos gumiabroncsoknak van néhány hátulütőjük. A defekt és a gyors leeresztés a leggyakoribb problémák közé tartozik, ami nem csak kellemetlen, de akár veszélyes is lehet, ha menet közben történik. Minden évben rengeteg gumiabroncs végzi emiatt a szeméttelepeken, ami környezetvédelmi szempontból is káros.

A Michelin és az UPTIS-technológia

Fotó: Michelin

A megoldást a Michelin forradalmi UPTIS-technológiája (Unique Puncture-proof Tire System) jelentheti, amelyet a Movin’On konferencián mutattak be még 2019 júniusában. Ezzel a technológiával egy lépéssel közelebb kerültek a VISION-koncepció megvalósulásához, ami nem mást jelent, mint levegő nélküli gumiabroncsokat. Az UPTIS egyedülálló szerkezettel rendelkezik, és olyan high-tech anyagokból készül, mint az üveggyapot, amit az alumíniumtárcsákkal kombinálnak.

Az UPTIS-technológia előnyei

Fotó: Michelin

Az UPTIS legfőbb előnye, hogy nullára csökkenti a defekt esélyét és azt, hogy lecsökkenjen a légnyomás a kerekekben. Ez a technológia ideális a személygépjárművek számára, mivel magas szintű kényelmet biztosít és teljesen biztonságos. Szintén jó szolgálatot tesz a teljesen önjáró modellek, shuttle járművek esetében vagy a telekocsis járműveken.

Az UPTIS és a környezeti hatás

Az UPTIS használata hozzájárulhat a környezet védelméhez. A Michelin becslése szerint évente nagyjából a gumiabroncsok 20%-át kell kidobni defekt vagy az egyenetlen kopás miatt. Ez mintegy 200 millió abroncsot jelent évente. Az UPTIS ezt a számot jelentősen csökkenteni tudná.

2023 januárjában a Michelin szerződést kötött a DHL céggel, melyben arra kötelezte magát, hogy az év végéig a futárcég közel 50 járművét látja el UPTIS-gumiabroncsokkal. Az első ilyen Toyota Hiace-okat Szingapúrban kezdték el használni. A Michelin első lépésben a kisebb, kereskedelmi célokra használt járműveket célozta meg az új technológiával, ami azt jelzi, az UPTIS hamarosan a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé válik.

Fotó: Michelin

AMI MÉG ÉRDEKELHET