Hűsítő levesek a hőségben

Folyadék is, laktat is, egészséges is. Mi az?

Fotó: Shutterstock
A hidegen (is) fogyasztott levesek tárháza olyan széles, hogy mindenki garantáltan megtalálhatja közülük a kedvencét. Nemcsak könnyű és frissítő verziók léteznek, akadnak köztük kifejezetten tartalmasak is, de akár elsőre furcsának tűnő, mégis jól működő édes-sós kombinációk is.

​Vichyssoise

Fotó: Shutterstock

A klasszikus francia krémleves alapja a póréhagyma, a burgonya és a tejszín. Többféle eredettörténete közül a legérdekesebb az, ami szerint XV. Lajos annyi szolgálójával kóstoltatta meg a fogást a mérgezésről félve, hogy mire ő maga hozzákezdett, már rég kihűlt.

Itt kóstold meg: La Jacobine, Párizs

Kovászosuborka-leves

www.instagram.com

Nem tradicionális recept, hiszen néhány évvel ezelőtt indult csak hódító útjára az egyik legjobb balatoni étteremből, a Kistücsökből. A kovászos uborkán kívül kerül még bele joghurt és fokhagyma is.

Kalóz strandbisztró, Balatonudvari

Ajoblanco

Fotó: Shutterstock

Spanyolországban nem a gazpacho az egyetlen hideg leves, amelyet érdemes kipróbálnunk. Az ország déli részéről származó receptben az alapanyagok listája ugyan meglepő lehet – kerül bele kenyér, zúzott mandula, fokhagyma, olívaolaj, a tetejére pedig szőlő – mégis feltétlenül érdemes kipróbálni.

Itt kóstold meg: Amador, Málaga

​Chłodnik

Fotó: Shutterstock

Lengyelországban nagy hagyománya van a hideg leveseknek, mind közül a legismertebb – és az élénk rózsaszín látványának köszönhetően a legfeltűnőbb – a céklás változat. A legfontosabb hozzávalói között megtaláljuk még a kefirt vagy a joghurtot, a retket és a tojást is, sőt néha még hús is kerül bele.

Itt kóstold meg: Pasja Smaku, Varsó

​Caldinho de feijão

Fotó: Shutterstock

A brazilok bablevesének összetevői nem sokban térnek el a nálunk megszokottól, hiszen az alapanyagok között megtaláljuk a kolbászt, fokhagymát és szalonnát is, kerül azonban még bele koriander, sőt főtt tojás is. A legfőbb különbség azonban az, hogy náluk még örülnek is annak, ha nem gőzölögve kerül az asztalra.

Itt kóstold meg: TodoMundo, Lisszabon

AMI MÉG ÉRDEKELHET