5 húsvéti program Pozsonyban, amit kár lenne kihagynunk

Irány a főváros az ünnepek alatt!

pozsonyi vár

Cikkünkben öt olyan fővárosi programot ajánlunk, amelyek tökéletes kikapcsolódást és feltöltődést nyújthatnak a húsvéti hétvégén – akár a család összes tagja számára.

1. Látogassunk el komolyzenei koncertekre!

www.youtube.com

Haydn - The Seven Last Words of Christ (Oratorio), Hob.XX:2 / Remastered (rf.rc.: Hermann Scherchen)

A Szlovák Kamarazenekar – a hagyományokhoz híven – idén is Joseph HaydnMegváltónk hét utolsó szava a keresztfán című művét adja majd elő. Emellett pedig Antonín Dvořák Stabat mater című műve két egymást követő napon is elhangzik majd a Filharmónia húsvéti koncertjeinek részeként. A mű nemcsak Jacopone da Todi szövegének rendkívül megható megzenésítése egy anya szenvedéséről, akinek fia meghal a kereszten, hanem időtálló vallomás az emberi bánatról és reményről is.

További információk itt.

Ezt is nézd meg! Miért utazzunk a húsvéti szünetben épp a Tátra lábához?

2. Készítsünk időtálló tavaszi koszorút!

Fotó: Shutterstock

Készítsünk vidám virágdíszt a tavaszra jellemző növényekből. A nárciszok és jácintok borította koszorúkat klasszikus és modernebb motívumokkal tehetjük saját ízlésünknek tetszővé. Ezek a díszek még száradás után is esztétikusak maradnak, így biztosak lehetünk afelől, hogy a megkötött koszorúnk egész tavasszal ékesíti majd ajtónkat, falunkat vagy épp étkezőasztalunkat.

További információk itt.

3. Izgalmakkal vár a pozsonyi vár!

Fotó: Shutterstock

A pozsonyi vár udvarán középkori kézműves mesterségek és ruházatok bemutatója, valamint középkori ételek kóstolója és helyi árusok tömkelege vár minket a hétvégén. Emellett egy kiállítást is megcsodálhatunk, amely a Visit Bratislava cikke szerint a húsvéti ünnepek történetét mutatja be.

Ezt is olvasd el! A húsvéti tojás története

4. Ha kedveljük a tradicionális és a kortárs művészetek keveredését!

www.youtube.com

SĽUK - Slovensko

A vallási ünnepek, így a húsvét is régóta inspirálja a művészetet: ez vonatkozik a zenére és a képzőművészetre, a szobrászatra vagy akár a színjátszásra és táncművészetre is. A Szlovák Népművészeti Kollektíva (SĽUK) Pašia előadásának célja, hogy az ember és a föld történetét, az élő hagyományt és a bibliai motívumokat kortárs művészeti eszközökkel értelmezze.

A társulat első performansza a hagyományos népi kultúra a tél és az életet adó tavasz érkezésének váltakozó ciklusához kötődik. Míg a második Jézus Krisztus elárulásának, üldözésének, elfogásának, mártíromságának és keresztre feszítésének bibliai története szemlélteti egyedi nézőpontból a közönség számára.

További információ itt.

5. Kényeztessük el ízlelőbimbóinkat az ünnep alkalmából!

Fotó: Shutterstock

Mit szólnánk ahhoz, ha egy hajó fedélzetéről, a Dunáról élveznénk a húsvéti finomságokat? Fedezzük fel Pozsony nevezetességeit a vízről, miközben lakmározunk a helyi tavaszi finomságokból. Ha viszont erről lemaradnánk, ne csüggedjünk, ugyanis egész tavasszal lehetőségünk lesz egy pozsonyi hajókirándulásra.

További információ itt. A tavaszi hajózásokról pedig itt.

AMI MÉG ÉRDEKELHET