Ebben az európai fővárosban egy ideje máshogy ünneplik a karácsonyt

Egy olcsó, közösségépítő program van elterjedőben.

sok ember eszik egy ételekkel teli asztalnál

A közösségi étkezés még soha nem volt olyan népszerű Koppenhágában, mint most. Az, hogy Európa egyik legdrágább fővárosában aránylag olcsó ételt szolgálnak fel, ráadásul ezt közösen, nagy családként fogyaszthatják el a résztvevők, olyan lehetőség, amivel egyre többen élnek a helyiek közül – főleg karácsony környékén.

Noha Skandinávia nem éppen az olcsó étkezésekről híres, Koppenhága lakosai kitaláltak egy olyan módszert, amivel csökkenthetik növekvő megélhetési költségeiket – ez pedig nem más, mint a fællesspisning, vagyis a közösségi étkezés. Itt egy előre meghatározott árú vacsoráról van szó, ami karácsony körül kiemelkedően népszerű a helyiek körében. Ez teljesen érthető, ugyanis a fællesspisning befogadó közösséget teremt, amit egyre gyakrabban keresnek fel olyan magányos emberek, akik másokkal is meg szeretnék osztani az ünnepek örömét.

Fotó: Max Adulyanukosol/Unsplash

Illusztráció

Ahhoz, hogy a fællesspisning jól működjön, szükség van az összes résztvevő nyitottságára, hiszen az összejövetelek legfontosabb része a közös evés mellett az ismerkedés és a beszélgetés. Az összes koppenhágai helyen, ahol ilyen vacsorákat szerveznek, kivétel nélkül mindenkit szeretettel várnak – dánul nem beszélőket is, szóval mi is bátran becsatlakozhatunk egy estére.

A legtöbb vacsorán annyira erős a családias hangulat, hogy a résztvevők evés után közösen szedik össze a tányérokat, evőeszközöket, sőt, sokszor el is mosogatnak. Fontos megjegyezni, hogy ez sehol sem elvárás, inkább egy lehetőség – viszont annyira erős a közösségi szellem ezeken a helyeken, hogy nincs is szükség ilyen előírásokra, mert mindenki szívesen segít a többieknek.

Fotó: Ethan Hu/Unsplash

Illusztráció

A kapcsolatteremtés és a családias hangulat mellett a fællesspisning hatalmas előnye a megfizethetőség – attól függően, hogy melyik helyet választjuk, egy étkezés 20 és 100 dán korona közötti összegbe, átszámítva 1000-5000 forintba kerül. Erre pont azért van lehetőség, mert nincs szükség pincérekre, hiszen az ételeket nagy adagokban készítik és nagy tálakban szolgálják fel, a vacsorázók pedig ezekből szednek maguknak és egymásnak, pont, mint egy családi étkezésen.

A Guardian szerint a legkedveltebb, fællesspisninget kínáló koppenhágai hely az Absalon nevű közösségi épület, amit a Flying Tiger alapítója, Lennart Lajboschitz hozott létre egy régi evangélikus templomban. Az elsősorban étteremként funkcionáló helyen számos más foglalkozásra is lehetőség van, tartanak itt jóga- és fazekasórákat is. Szinte az összes program angol nyelven zajlik – a dánoknak ezzel nem igazán akad problémájuk, a külföldi résztvevők pedig sokkal könnyebben ismerkedhetnek így. Évközben egy vacsora hétköznapokon 50, hétvégén 100 koronába kerül, ám az ünnepi időszakban pénteken és szombaton karácsonyi összejövetelt tartanak. Ezért 350 koronát, 18000 forintot kell fizetnünk, cserébe pedig olyan hagyományos dán ünnepi ételeket és italokat kóstolhatunk, mint a sült kacsa lilakáposztával, a vajban és tejszínben sült tőkehal, az almás palacsinta, a karamellizált mandula, vagy épp a skandináv forralt bor, a glögg.

AMI MÉG ÉRDEKELHET