A legizgalmasabb úti célok 2024-ben

A NatGeo állította össze a nagyvonalú listát, címlapon az Atacama-sivatag vulkánja.

Atacama
Fotó: Shutterstock

Az egyértelmű trendnek tűnik, hogy a szuperfelkapott és ezáltal tömegek által leuralt látványosságok ideje a lejárat felé közeledik. A National Geographic most egy olyan, 30 tételes listát állított össze, amely a világ 30 legizgalmasabb úti célját szedi össze. Ha esetleg meguntuk volna az Eiffel-tornyot és Phukét.

De akkor hova is menjünk jövőre?

A National Geographic utazási szakértőinek köszönhetően már erre is tudjuk a választ, hiszen kiadák a „The Cool List for 2024" című rangsorukat. A listára harminc úti cél került fel a világ minden tájáról – az Albán-Alpoktól a madagaszkári Atsinanana-i esőerdőkig.

Shutterstock

A Marojejy Nemzeti Park Madagaszkár északkeleti részén

Európa uralja a lista majdnem felét 13 úti céllal, köztük Málta fővárosával, Vallettával, de az olaszországi Pompeji is ott van. A National Geographic külön kiemeli az európai vonathálózatot, ami rohamtempóban fejlődik, de talán ennél is érdekesebb, hogy az előrejelzésük szerint 2024-ben várhatóan Wales lesz az egyik sláger az utazók körében – részben a walesi whisky reneszánszának köszönhetően.

Mi mondjuk Skóciát is szeretettel ajánljuk: Pihenj rejtőző szigeten, és járj utána Nessi titkának is!

Emellett a mexikói Yucatán-félsziget is ott van a legizgalmasabb célpontok között – Mérida, az állam legnagyobb városa egyébként már felkerült a Booking egyik listájára, ami szintén a trendi úti célokat rangsorolta.

Az összeállításban Sierra Leone is szerepel. Az országban a közelmúltban egy új repülőtér épült, aminek köszönhetően könnyebb lett megközelíteni a vadregényes országot.

Fotó: Pixabay

Sierra Leone partvidéke

A legizgalmasabb úti célok 2024-ben a National Geographic szerint

Európában:

  • Albán-Alpok, Albánia
  • Belfast, Észak-Írország
  • Emilia-Romagna, Olaszország
  • Galloway és Ayrshire déli része, Skócia
  • Európa vonattal
  • Nordland, Norvégia
  • Észak-Yorkshire, Anglia
  • Pompeji, Olaszország
  • Saimaa tórendszer, Finnország
  • Tartu, Észtország
  • A labdarúgó-Európa-bajnokság helyszínei, Németország
  • Valletta, Málta
  • Wales
  • Wild Atlantic Way, Írország

Az amerikai kontinensen:

  • Atacama-sivatag, Chile
  • Lima, Peru
  • New York, USA
  • Miami, USA
  • Texas, USA
  • Dominikai Köztársaság
  • Új-Skócia, Kanada
  • Yucatán-félsziget, Mexikó
  • Iberá Wetlands, Argentína

Afrikában:

  • Akagera, Ruanda
  • Atsinanana-i esőerdők, Madagaszkár
  • Sierra Leone

Ázsiában és Ausztráliában:

Ázsia

  • Szikkim, India
  • Tajnan, Tajvan
  • Hszian, Kína

Ausztrália és Óceánia

  • Victoria, Ausztrália
AMI MÉG ÉRDEKELHET