Pablo Picasso oxigénhiányos zsenije

Az iskolában bukdácsolt, de azért csak vitte valamire.

Picasso
Fotó: Shutterstock

Ahogy az elvárható, a 20. század egyik legnagyobb hatású képzőművésze kissé megosztotta a művészetkedvelőket. 50 éve halt meg a pacifista Pablo Picasso, de hagyott maga után egy hegynyi életművet.

Már Picasso 1881-es születése is mítoszteremtő erővel bírt: halottnak nyilvánították, ám nagybátyja dohányfüstjére végre felsírt. E korai oxigénhiányos állapot életében átoknak és áldásnak is bizonyult: az iskolában bukdácsolt, ugyanakkor 9 éves korában rajztanár apja – felismerve Pablo tehetségét – teátrálisan átadta neki festőkészletét. Tizenhárom évesen mutatkozott be első tárlatával, majd kamaszként a barcelonai és madridi akadémiákon tanult festészetet. Erről később így vallott: „Négy évbe telt, míg megtanultam úgy festeni, mint Raffaello, de egy egész élet kellett ahhoz, hogy megtanuljak úgy rajzolni, mint egy gyerek.” Művészete Franciaországban teljesedett ki, párizsi műterme néhány év alatt a művészvilág központjává vált. Életének 92 éve alatt kísérletező kedve és szerelmei újabb és újabb stílusok kipróbálására ösztönözték, a több tízezer darabos életművét festmények, szobrok, kerámiák, versek alkotják.

Fotó: Shutterstock

Darabos hölgyek: Les Demoiselles d'Avignon

Barcelona hatalma

Amikor apja a barcelonai képzőművészeti akadémiára került tanárnak, vele tartott Málagából a tizenéves Picasso is, aki ugyan nem lett az akadémista festészet híve, de mély benyomást tett rá a város. Korai műveiben a vidéki katalán élet jellegzetes motívumai vissza-visszatérő motívumnak számítanak, s bár nem volt helyi, elsajátította a nyelvet, sőt a katalán jelző is ráragadt.

Fotó: Shutterstock

Katalán vidék

​Szegénységből a népszerűségbe

Picasso 23 éves korában költözött Párizsba, az akkori művészvilág központjába. Eleinte nagy szegénységben élt (kék és rózsaszín festményei ekkor készültek), műterme azonban hamarosan az avantgárd művészek központjává vált. Az ebből a korszakból származó leghíresebb műve az Avignoni kisasszonyok, amelyet – újszerű ábrázolásmódja miatt – évekig nem mert bemutatni.

Pacifista tengerparti

Az 1930-as évektől kezdve Picasso nyaranta a Földközi-tenger mellé költözött. A spanyol polgárháborút követően megfogadta, hogy addig nem tér vissza hazájába, amíg a Franco-diktatúra tart. Háborúellenes festmények sorát készítette a tengerparton, többek között a vallauris-i kápolna falára festett Háború és Béke című alkotásokat. A helyi fazekasság hatására kezdett kerámiákat készíteni.

www.youtube.com

Where Did Pablo Picasso's Genius Come From? | National Geographic
From Your Site Articles
AMI MÉG ÉRDEKELHET