A paralimpikonok között Ön az első profi sportoló. Háromszoros paralimpiai bajnokként a parasportlövők legjobbjai közé tartozik. Gyerekkorában nem vonzotta ez a sportág, ma viszont ez a foglalkozása. Most hogyan viszonyul hozzá?

Még mindig örömmel járok edzésre. Nem érzem monotonnak, mert minden egyes új alkatrésszel vagy kiegészítővel újszerű érzés célozni. Az új dolgokat folyamatosan tesztelem. Ha lépést akarok tartani a világgal, állandóan edzenem kell, hogy egyre jobb legyek. Néha három hónapig is eltart, mire egy új puskán sikerül mindent tökéletesen beállítani.

Ez azt jelenti, hogy minden nap edzéssel telik?

Amikor tavaly márciusban bejelentették, hogy a tokiói paralimpiát a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják, egy időre letettem a puskát. Szeptember óta azonban gyakorlatilag minden nap a lőtéren vagyok.

Mennyi időt tölt ott naponta?

Néha két órát, néha nyolcat. Attól függ, hol vagyok és éppen mit csinálok. Légpuskával Pozsonyban edzem, kisöblű szabadpuskával Nyitrán. Volt olyan, hogy este fél tizenegykor még a lőtéren voltam Nyitrán.

Nemrég Vinohrady nad Váhomba költözött. Szerepet játszott ebben a sport?

Mivel a pozsonynádasdi (Trstín) ház, ahol a barátommal, Milannal éltünk, meglehetősen régi volt, úgy döntöttünk, egy új, akadálymentesített házba költözünk, lehetőleg közelebb az autópályához. Vinohradyból húsz perc alatt a nyitrai lőtéren vagyok, és Pozsony felé vezető autópálya is közel van.

Tudják a faluban, hogy egy háromszoros paralimpiai bajnok él velük egy településen?

Tudják. Amikor bejelentettem az új lakhelyem a községi hivatalban, a helyi iskola igazgatója rögtön egy a diákok körében rendezett beszélgetésre hívott meg. A helyiek felismernek, pedig eddig nem sok időt töltöttem a faluban. Ennek persze nagyon örülök.

A világ- és paralimpiai bajnoki címei mennyire változtatták meg az életét?

Több mint 24 éve foglalkozom sportlövészettel. Ugyanazt a munkát kell mindig elvégeznem, de most már kicsit nagyobb a felelősségem. Már rég nem csak a magam örömére lövök, mint annak idején a pozsonyi Mokrohájska utcai iskola lövész szakkörérében.

Mi a legnehezebb a sportlövészetben?

A koncentrálás. Minden apró kis hibának következménye van. A koronavírus-járvány miatti másfél éves kihagyás után a tokiói paralimpia lesz az első versenyem. Előtte is rendeztek ugyan kisebb viadalokat, mégis inkább a hazai, zavartalan felkészülést választottam, hogy Japánban a maximumot hozhassam ki magamból.

Melyik számot kedveli a leginkább?

Igyekszem nem tenni köztük különbséget, és mindegyikben a lehető legjobban lőni. Légpuskás álló lövészetben 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rióban is paralimpiai bajnok lettem. De szeretem a fekvő lövészetet is, a kisöblű sportpuska 3x40 lövéses és a 60 lövéses, fekvő számát is. A legtermészetesebb testhelyzetet légpuskás álló lövészetben vehetem fel. Mégis az utóbbi időben éppen ebben a számban értem el a leggyengébb eredményeket. Mind a négy számnak megvannak a maga sajátosságai.

Párja, Milan Goleňa néhány éve az edzője is lett. Milyen a közös munka?

Nagyon jó, a magánéletben és a lőtéren is jól kijövünk egymással. Üzleti ügyeinek intézésében is segítségére vagyok, a sportból ugyanis nem tudnánk megélni. Milannak optikai kábelek és szatelitek forgalmazásával foglalkozó vállakozása van, telefonos asszisztensként próbálok neki segíteni mindenben, amire a cégnek szüksége lehet.

Tudjuk, hogy szereti a kultúrát, főleg a színházat. A Teatro Wüstenrotban az Év Nézője díjat is megkapta, és meglepték önt egy háromezer eurót érő légpuskával. Hogyan vészelte át a járványt színház nélkül?

Tanulással. Kétszer ugyan vettem belépőt online színházi előadásra, de nem volt az igazi, unatkoztam a darabok alatt. Inkább különféle, a közösségi oldalakon elérhető online tanfolyamokra jelentkeztem : pszichológiával kapcsolatosra, erőnléti edzőire és ehhez hasonlókra. Vagy csak mentem és úsztam egy jót.

A lövészet mellett továbbra is tud időt szakítani a tanulásra?

Igyekszem. Nemrég fejeztem be a bakkalaureátusi tanulmányaimat sportlövő szakedzői szakon, amivel nagy kő esett le a szívemről. Vagy a lőtéren voltam, vagy a gép előtt ültem és tanultam. Szeretném folytatni a szakot, a távoktatás számomra maximálisan megfelel.

És ha nem puska vagy egyetemi jegyzet van a kezében?

Akkor elmegyek anyukámhoz Selpőcre (Šelpice) vagy a bátyáimmal és a gyerekeikkel kirándulunk. Ők rollereznek, én handbike-kal vagy speciálisan kialakított rollerrel megyek. Tévézni nem szeretek, talán már egy éve be sem kapcsoltam. Csak Milan nézi meg néha a Két pasi – meg egy kicsi egy-egy epizódját, amit én ki nem állhatok.

Meddig tervezi folytatni a sportlövői karrierjét?

Addig, amíg érdekelni fog a lövészet és képes leszek jó eredményeket elérni. Az ausztrál Libby Kosmala 78 évesen is versenyez. Ahogy korábbi edzőm, Jozef Široký is, aki már szintén túl van a hetvenen. Szeretek versenyezni, utazgatni a nagyvilágban, és új embereket ismerni meg.

Az elhalasztott tokiói paralimpiát augusztus végén, szeptember elején rendezik. Járt már korábban Japánban?

Nagypapám jó barátja misszionárius volt Japánban. Akkor is járt hozzánk, amikor a nagyapám már nem élt. Mindig hozott valamilyen ajándékot Japánból, ottani dalokat tanított nekünk, és sokat mesélt az országról. Tőle tanultam meg, hogy a szajonara azt jelenti, viszontlátásra, a kampaj pedig, hogy egészségére. Emiatt is örülök, hogy Japánba utazhatom. Korábban már versenyeztem Dél-Koreában, Kínában és Thaiföldön is, de Japánban még nem.

Ez lesz a hatodik paralimpiája. Mivel lenne elégedett?

Ha a maximumot tudom kihozni magamból, és nem követek el semmiféle elkerülhető hibát, az elért eredménytől függetlenül elégedett leszek. A sportlövészetben lehetetlen teljességgel kizárni a hibákat. A pillanatnyi forma dönt, a mentális állapot, és hogy jó-e az ember közérzete.

Edzőként is viszontláthatjuk valamikor a jövőben?

Meglátjuk, lesz-e hozzá elég türelmem.

Megjegyzés: Az interjú a Drive Magazin számára még a tokiói paralimpiai játékok előtt készült. Veronika onnan végül egy aranyéremmel tért haza.

Névjegy

Veronika Vadovičová

A szlovák paralimpikon 1983 februárjában született Nagyszombatban.

Öt paralimpián vett részt, öt érmet, köztük három aranyat szerzett (egyet 2008-ban, Pekingben, kettőt pedig 2016-ban, Rióban).

A Nagyszombati Egyetemen szociális munka, Olomoucban pedig gyakorlati testnevelés szakon tanult. Bakkalaureátusi sportlövő szakedzői képesítéssel rendelkezik.

Többszörös világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó és a legeredményesebb szlovákiai parasportlövő.

Vinohrady nad Váhomban él, párja Milan Goleňa.