Romantika Bruges-ben

Belgium Velencéje tele van romantikus és finom helyszínekkel.

Fotó: Shutterstock

Sétáljunk ki a főtérről a kacskaringós csatornák egyikéhez, át a romantikus kis hidakon, és azonnal megértjük, miért vonz Bruges évente több mint egymillió turistát.

Chocolatier Dumon

www.youtube.com

Chocolatier Dumon in a nutshell

Bruges egyik legnépszerűbb csokoládékészítője a Dumon gyár. Kezdetben egy kis garázsban és konyhában működött, majd közel három évtized alatt remekül jövedelmező üzletté nőtte ki magát. A Dumon csapata naponta 200–250 kilogramm bonbont állít elő, és boltjaikban a klasszikus mogyorós mellett olyan ínyencségekkel is találkozhatunk, mint a Mojito vagy Cuba libre pralinék.

Cím: Eiermarkt 6.

Rozenhoedkaai

Fotó: Shutterstock

Hárompercnyi sétára a Belfort toronytól fekszik Bruges talán legtöbbet fényképezett része, a Rozenhoedkaai (Rózsafüzér) rakpart, ahol nemcsak a régi házak falai emelkednek karcsún a Dijver és a Groenerei csatornák tükörsima vize fölé, hanem a város hattyúinak is ez az egyik kedvenc helye.

Cím: Rozenhoedkaai 3.

Jeruzalem Kerk

Fotó: Lois GoBe / Shutterstock

Bár az 1429-ben épített szentélyben Jézus koporsójának a másolata is megtekinthető, a Jeruzalem Kerk (Jeruzsálem-templom) igazi különlegessége az orientális építészeti stílusban készült tornya. A Brugesben megszokott építkezési stílustól ugyan teljesen eltér, mégis tökéletesen kiegészíti a város látképét.

Cím: Balstraat 14.

Minnewater-tó

Fotó: Shutterstock

A város központjától délre fekvő romantikus tavat minden szerelmes felkeresi. A helyi legenda szerint, ha kedvesünkkel átsétálunk a hídon, boldogságunk örökké tart majd. A szerelmesek tava körül megannyi pad vár minket, ahol a csodaszép kilátást élvezve adózhatunk a romantikának.

Cím: Minnewater 1-15.

Sint-Janshuismolen

Fotó: Shutterstock

Keressük meg Bruges régi szélmalmainak valamelyikét! A város északkeleti oldalán 1770-ben felállított malom, a Sint-Janshuismolen például a mai napig szorgalmasan őrli a gabonát. A belsejében kialakított múzeumba szóló belépőjegy ára felnőtteknek 4, míg a kicsiknek mindössze 3 euró.

AMI MÉG ÉRDEKELHET