Fatemplomok és a talán legjobb szlovák sör hazája

Ki ne ismerné a Šariš-t? És a környékét? Fedezzük most föl egy korsó sörrel a kezünkben!

Fotó: Shutterstock

Fürdők, egyedülálló fatemplomok, második világháborús helyszínek. A Sárosi régió remek célpont a természet, a történelem és a művészetek kedvelői számára. Ja, és a sör kedvelőit se felejtsük ki!

Ezt a gazdag történelmi múlttal rendelkező régiót, melynek egykor Sáros vára volt a központja, Szlovákia északkeleti részén találjuk. Felső-Sáros hegyes vidéke északon Lengyelországgal határos, nagyjából a mai Bártfai és Felsővízközi (Svidník) járás területével esik egybe, míg Alsó-Sáros az Eperjesi és Kisszebeni járást foglalja magában. Ez a sokszínű, csaknem háromezer négyzetkilométer kiterjedésű vidék egykor só- és egyéb bányáiról volt ismert, ma pedig a túrázók és a történelmi helyszínekért rajongó utazók kedvelt célpontja.

UNESCO világörökségi látnivalók

Sárosban több olyan nevezetes helyszínt találhatunk, amely szerepel az UNESCO Világörökség listáján. Közéjük tartozik Bártfa történelmi központja is, amelyet semmiképp se hagyjunk ki, ha a környéken járunk. A városmagot alkotó teret 46 polgárház övezi, e térnek köszönhetően tartják sokan Bártfát Szlovákia egyik legszebb városának. A XVI. századi reneszánsz városházát és a XIV. századból származó gótikus Szent Egyed-templomot érdemes alaposabban is szemügyre venni.

A Kárpátok vonulatában épült fatemplomok közül nyolcat 2008 óta az UNESCO kincsei között tartanak nyilván. Három közülük (Hervartov, Bodružal, Ladomirová) Sáros térségében fekszik, és a közelben található az oroszsebesi (Ruská Bystrá) templom is. A különleges szakrális építményeknek jellegzetes, kupolás kialakítású tornyaik vannak. Legtöbbjük – a római katolikus hervartovit kivéve– görögkatolikus templom.

Fotó: Shutterstock

Bártfa csodálatos településszerkezete

A térségben az UNESCO listáján szereplő építészeti kincsek mellett több tucat fatemplom található, Svidník környékén csaknem minden községben áll egy. Legtöbbjükben ma is rendszeresen tartanak istentiszteleteket. A turisták előtt is nyitva állnak, a látogatást azonban előzetesen egyeztetni kell.

Sárosban számos várromot kereshetünk fel. Eperjestől nem messze magasodik a turistákat leginkább vonzó Sáros vára, érdemes azonban megnézni Kapi vagy Palocsa várát is, ahol több bástya és fal is fennmaradt. Sóvár és Tarkő erődítményéből már csak romok maradtak, a várhegyről nyíló kilátás azonban megéri a fáradságot.

Fotó: Shutterstock

Háborús emlékhelyek és turizmus

Nem messze a lengyel határtól, a felsőkomárnoki átkelő közelében áll az az emlékmű, amely az egyik legnagyobb csehszlovák második világháborús katonai hadművelet emlékét őrzi. A Duklai-hágóért 1944-ben folytatott véres harcokban több mint 60 ezer szovjet és csehszlovák katona esett el. A 28 méter magas emlékművön és a hozzá tartozó temetőn kívül mementóként szolgál a kilátó és a múzeum, a környéken kiállított tankok, illetve a Halálvölgynek nevezett terület egésze. A háborús tematika iránt érdeklődők ne hagyják ki a svidníki múzeumot és emlékművet sem.

Fotó: goslovakia.sk

A Halálvölgy

A Duklánál kezdődik a leghosszabb szlovákiai turistaútvonal – A Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek útja. Mintegy 770 kilométer hosszú, és olyan régiókat érint, amelyek fontos szerepet játszottak a Szlovák Nemzeti Felkelés vagy Csehszlovákia felszabadítása során. A piros jelzéssel ellátott útvonal végpontja Dévény vára, Sárost pedig a már említett Halálvölgynél szeli át.

A túrázókra azonban a Keleti-Kárpátokban több más, kevésbé ismert útvonal is vár. Ezek általában könnyebb túrák, kisgyermekes családok is könnyen teljesíthetik. Kismedvés (Medvedie) községből például a kék és a zöld turistajelzés mentén elgyalogolhatunk a lengyel határig, a visszautat pedig a sárga és a piros jelzést követve tehetjük meg, ez a körtúra hozzávetőleg 12 kilométer hosszú.

www.youtube.com

Branyiszkói-hegység - Sáros festői dombvidékén

..

AMI MÉG ÉRDEKELHET