Így vigyázz a téli álmot alvó vadakra!

Lassan befészkelik magukat a téli álmot alvó állatok.

sün
Fotó: Shutterstock

Ahogy megjönnek a hidegek, a sünök, denevérek, medvék és társaik elvonulnak, hogy adaptív hipotermiás állapotban vészeljék át a telet. Mi pedig a legtöbbet azzal segíthetünk nekik, ha nem most kezdjük el bolygatni a lehetséges menedékeket. A sünöknek, bogaraknak és a madaraknak pedig az is nagy segítség, ha a leveleket a földön hagyjuk.


Téli álomba merülés előtt a legtöbb állat fokozott táplálékbevitellel nagy mennyiségű zsírt, tápanyagot halmoz fel a szervezetében, hogy az alvás idején az ebből származó energiával tudja életben tartani magát.

Ilyenkor az állatok minden szervének működése minimálisra csökken, az alvás mélységének fokozódásával pedig csökken a lélegzetvételek száma, intenzitása, de a szívfrekvencia és az anyagcsere is lelassul. Ugyanakkor annak érdekében, hogy kordában tudják tartani testfunkcióikat, az állatoknak periodikusan fel-fel kell ébredniük a mély álomból.

A téli álomnak alapvetően két fajtája van: a hibernáció és a torpor. A torpor esetében az állat hipotermiás (azaz csökkent testhőmérsékletű) állapotba kerül, melyet viselkedésbeli inaktivitás kísér. Ez általában rövid időszakra szól (például éjszakára) és a torport a belső jelzések mellett külső tényezők is szabályozzák.

A hibernáció (vagy téli álom) tulajdonképpen a torpor tartós és mély állapotának mondható, melynek kezdetét és végét is belső jelzések szabályozzák.

Persze ha vigyázol, akkor is összetalálkozhatsz elhagyatottnak tűnő vadállattal: Mit tegyek, ha kisrókát találok?

Kik alszanak téli álmot?

Fotó: Shutterstock

A medvékről már a gyerekek is tudják, hogy télen álomra hajtják fejüket, de több állat is rákényszerül a nagy alvásra. Például a:

  • denevérek;
  • sünök;
  • békák;
  • teknősök;
  • mormoták;
  • mókusok;
  • csigák;
  • szalamandrák;
  • kígyók;
  • borzok és a
  • prérikutyák.

Így vigyázhatsz rájuk

Fotó: Shutterstock

Kirándulás alatt lehetőleg ne térjünk le a kijelölt utakról, de van még pár módja annak, hogy lehetőséget biztosítsunk a biztonságos téli álomra:

  • Amikor az avart söprögetjük, vigyázzunk a sünökre! Az amúgy sem gyors állatok ilyenkor még lassabban reagálnak és könnyen megsérülhetnek.
  • Az állatok fagymentes helyekre szoktak elbújni és oda gyűjtik az egész télre elegendő élelmüket is. Emiatt a gyanús lyukakat, odúkat, üregeket, kuckókat ne ürítsük, takarítsuk ki! A szemétnek, lomnak tűnő száraz levelek, ágak, magok, termések egy kupacban mindig a téli álomra készülődést jelzik.
  • Olyan fákat, cserjéket se vágjunk most ki, amelyben odú van vagy amely körül nagy nyüzsgést fedeztünk fel!

Fotó: Shutterstock

Pszt, már alszik!

  • A denevérek sziklarepedésekben, kisebb barlangokban bújnak el, de ha ilyet nem találnak, akkor jól érzik magukat a fűtött vagy fagymentes épületek padlásán is, ne kergessük el őket!
  • Az avarégetés amúgy sem tesz jót a környezetnek, de a sünökre nézve kifejezetten életveszélyes, mert általában a levelek alatt szeretnek aludni.
  • Építsünk sünlakást vagy búvóhelyet fatönkből, ágakból és sok avarból! A sünök este, sötétben indulnak zsákmány-beszerzésre, ilyenkor kezdődik el a kertekben és az erdőkben a mozgolódás. Ha neszelést hallunk, semmiképp ne zavarjuk meg őket!
AMI MÉG ÉRDEKELHET