Forró úti célok jeges napokra

Madeira
Fotó: Shutterstock

Vannak, akik a tél beköszöntével inkább napsütötte, kellemesebb időjárásról álmodoznak, és szívesen vészelnék át ezt az időszakot a tengerparton. Nekik ajánlunk most 5 olyan helyet, ahol ez valósággá válhat.

MAROKKÓ

Fotó: Shutterstock

Januárban az egész országban viszonylag enyhe az időjárás. Igaz, az északon található nagyobb városokban, mint például Marrakesh, ilyenkor a szokásosnál több csapadék hullik – persze még mindig jóval kevesebb, mint itthon.

Ha viszont inkább teljesen kihagynánk az esőt, Marrakeshből könnyen elérhető valamelyik város az Atlanti-óceán partján. Essaouirában vagy Agadirban bátran fürödhetünk a (kissé hűvös, de még pont kibírható) tengerben, ezeken a helyeken ugyanis garantáltan melegebb és szárazabb az időjárás.

Januári átlaghőmérséklet: 16℃

FUERTEVENTURA

Fotó: Shutterstock

Bár Tenerife után a Kanári-szigetek második legnagyobbika, Fuerteventurán jóval kevesebb utazóval fogunk találkozni – a mindössze 113000 lakosnak otthont adó szigeten ugyanis egyelőre kevésbé épült ki a turizmushoz szükséges infrastruktúra, szóval „radar alatti” mivolta miatt sokan elfeledkeznek róla.

Pedig Fuerteventura az egyik legkiválóbb téli célpont Európában, ez pedig a csodás, 18 fokos átlaghőmérséklet mellett a több mint 100 kilométernyi, javarészt érintetlen tengerpartnak is köszönhető. Az extrém sportok kedvelői itt egész biztosan megtalálják majd, amit keresnek: a Szahara felől egész évben érkező meleg szél tökéletes terepet biztosít a sárkányszörfözéshez.

Januári átlaghőmérséklet: 18℃

MADEIRA

Madeira egy vulkáni eredetű szigetcsoport az Atlanti-óceánon, Portugália szárazföldi része és a Kanári-szigetek között. Téli klímája az egyik legmelegebb Európában, de, ahogy a régióban mindenhol máshol, itt is a január a leghidegebb időszak. Azonban a 16 fokos átlaghőmérséklet itthonról nézve még így is eléggé hívogató.

A főváros, Funchal tökéletes célpont a nyugodt városi kikapcsolódáshoz, ha távol maradnánk a tömegektől. Bár az óceán ilyenkorra már lehűl, az aranyszínű strandokon rövid időre bemerészkedhetünk a vízbe (az biztos, hogy nem lesznek sokan rajtunk kívül). A sziget erdejei, hegyei és völgyei között pedig kiváló terepet találunk a túrázáshoz és a hegyi kerékpározáshoz.

Januári átlaghőmérséklet: 16℃

VALLETTA

Málta fővárosa egy kicsi, de annál gyönyörűbb város, amely rendkívül változatos építészetéről és labirintusszerű utcáiról híres. A teljes máltai főváros az UNESCO Világörökség része – ez nem csoda, hiszen rengeteg műemlékével a világ egyik legkoncentráltabb történelmi jelentőségű területének számít.

Ha ide utazunk az itthoni tél elől, a műemlékek mellett érdemes ellátogatnunk a helyi piacokra, amelyeknek a városban egészen lenyűgöző kultúrája van – kiemelkedően izgalmas például a vasárnapi szabadtéri piac a városkapunál. Ha pedig elszakadnánk a fővárostól, Málta kompakt mérete miatt Valletta nagyszerű kiindulópont a szomszédos szigetek meglátogatásához is.

Januári átlaghőmérséklet: 16℃

THAIFÖLD

Fotó: Shutterstock

A listán szereplő legmelegebb helyhez kell a legmesszebbre utaznunk, ám ha tehetjük, mindenképp látogassunk el ide. Ha nagyvárosi kikapcsolódásra vágyunk, januárban pont jókor járunk majd Bangkokban, hiszen a fővárosban nagyrészt csapadékmentes, tiszta időre számítanunk – és persze világszínvonalú gasztro-kultúrára és éjszakai életre.

Az északabbra fekvő Chiang Mai (ami évről évre az egyik legjobb ár-érték arányú célpontnak bizonyul) is kiváló úti cél – itt 30 fok körüli csúcshőmérséklet vár minket. Ha pedig inkább a tengerpartot választanánk, Thaiföld valamelyik fehér homokos szigetén biztosan tökéletes időnk lesz.

Januári átlaghőmérséklet: 26℃

AMI MÉG ÉRDEKELHET