Az új Tesla Roadster már repülni fog, állítja Elon Musk

Hosszú várakozás után a modell 2025-ben végre a gyártósorra kerülhet.

Tesla Roadster

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatójától sosem álltak távol a merész ígéretek és ötletek. Egy márciusi interjú során például azt nyilatkozta, hogy csapatával a legújabb Tesla Roadsterbe néhány „rakétás kiegészítőt" készülnek elhelyezni.

Március 19-én került nyilvánosságra az a beszélgetés, amelyben Don Lemon volt CNN-riporterrel ült le egy asztalhoz Elon Musk. Több megosztó téma mellett azt is megvitatták, hogy mik a világ egyik leggazdagabb emberének jövőbeli céljai a Tesla tulajdonosaként.

Ezt is olvasd el! Mikor kerül majd ugyanannyiba a hagyományos gépjármű, mint az e-autó?

youtu.be

Elon Musk on Racism, Bailing Out Trump, Hate Speech, and More - The Don Lemon Show (Full Interview)
Az egyetlen módja annak, hogy valami menőbbet csináljunk a Cybertrucknál, hogy a SpaceX és a Tesla technológiáját kombináljuk abból a célból, hogy létrehozzunk valamit, ami nem is igazán autó. Valami olyat, ami még soha nem létezett

− fejtette ki Musk az interjúban.

Lemon ezt követően arra kérdezett rá, hogy a legújabb Tesla Roadsterek vajon repülnek-e, amelyre a cégvezető kuncogva csak annyit felelt:

Talán, ez sem kizárt.

Musk úgy fogalmazott, hogy a repüléssel kapcsolatos részleteket az autó bemutatójára tartogatja, de abban már biztos, hogy képes lesz nulláról közel 100 kilométer/órás sebességre felgyorsulni egy másodperc leforgása alatt.

Ez is érdekelhet: Egy japán autómárka lett 2024 legbízhatóbbja egy kutatás szerint

Fotó: Shutterstock

a 2007-ben legyártott első Tesla Roadster modell

A kérdés már csak az, hogy valóban elkezdik-e gyártani az új Roadster-modelleket. Először 2017-ben jelentették be a 2006-ban és 2007 óta húzódó projekt újragondolt verzióját, a gyártás kezdetét azonban azóta többször is elhalasztották − emlékeztet a Robbreport cikke.

Eredetileg 2020-ban kellett volna a piacra kerülnie, aztán 2021-ben, majd 2023-ban, végül 2024-re vonatkozóan is tett ígéreteket Musk. Múlt hónapban a cégvezető újra bejelentette, hogy ismételten késik a gyártás, az új időpont 2025.

AMI MÉG ÉRDEKELHET