Turistáknak tilos: 4 elzárt hely a nagyvilágból

Pedig mennyire szeretnék – legalább is néhány esetben.

Fotó: Shutterstock

Van a világon pár hely, amit ugyan a turisták nagyon szeretnének meglátogatni, nincs rá lehetőségük. Vannak, melyek kapui a saját biztonságunk érdekében zártak, mások látogatása a konspirációs teóriák miatt tiltott, vagy azért, mert félő, hogy a sok turista tönkretenné őket.


„A tiltott gyümölcs mindig édesebb” – sokan ismerjük a közmondást, miszerint annál jobban vágynak az emberek valamire, minél kevesebb esélyük van megkapni azt. Ez az alábbi desztinációk esetében is igaz lehet, ugyanis következő helyszínek olyan titkokat rejtenek, amiket az illetékesek nem mertek a világra bízni.

Iszei Nagyszentély, Japán

Forrás: Shutterstock

Iszei Nagyszentély, Japán

Japán szentélyeire a világon rengetegen kíváncsiak, van viszont egy, ahova nem fogjuk tudni betenni a lábunkat. A húszévente újraépített Iszei Nagyszentély Japán egyik legdrágább templomának tekinthető, éppen ezért kizárólag a királyi család tagjai látogathatják – írja a holidify.

51-es körzet, Egyesült Államok

Fotó: Shutterstock

51-es körzet

Aki figyelemmel követte az internet által felkapott történéseket, az hallhatott már az 51-es körzetről. Az Egyesült Államok katonai bázisa körül számos konspirációs teória kering, a legmerészebb elgondolások szerint az ország itt rejtegeti a földönkívüli életre utaló bizonyítékokat.

Kígyó-sziget, Brazília

Fotó: Shutterstock

Arany lándzsakígyó

Ahogy arra a sziget neve is következtetni enged, a Brazíliához tartozó területet azért tilos meglátogatni, mivel tele van halálos mérgű hüllőkkel. A becslések szerint több mint négyezer mérges arany lándzsakígyó lakik, mely a világ egyik legveszélyesebb mérgű kígyójának számít.

Északi-Szentinel-sziget, India

Az Indiához tartozó szigetről is hallhatott már az, aki követi a híreket. Ezen a szigeten egy őslakos törzs él, melynek tagjai erőszakkal védik területüket.

A törzs több mint 50 ezer éve lakja az apró szigetet, aminek látogatása senkinek sem ajánlott, ha kedves az élete.

AMI MÉG ÉRDEKELHET