Évtizedekig nem emelt ez a varázslatos sziget, most pedig duplázzák a belépődíjat

Az ok a természetvédelem.

Galápagos-sziget

A turistatömegek által okozott természeti károk ellensúlyozása érdekében egyre több ország adóztatja meg az oda látogatókat.


Egyre több népszerű úti cél számára válnak nehézzé a mindennapok a túlturizmus miatt. A médiában a legnagyobb visszhangja talán a velencei kezdeményezésnek volt: a bájos olasz városban ugyanis nagyjából ötször annyi egynapos látogató érkezik, mint amennyien ténylegesen ott laknak.

Velencében idén indul az egynapos turisták adóztatására vonatkozó rendszer, a város ötletét pedig azóta számos más helyszín is követi. Ugyan az idegenforgalmi adók mértéke sehol sem kirívó, az így összegyűlt bevétel jelentős segítséget jelenthet az adott városoknak, régióknak. Az összeget általában a helyiek megsegítésére, a turisták által okozott károk helyreállítására, valamint az infrastruktúra fejlesztésére költik az adott szervezetek.

A teknősökről, színes madarakról és ritka állatfajokról ismert Galápagos-szigetek várhatóan 2024 augusztusától csatlakoznak a fent említett úti célokhoz. A 14 nagyobb és 6 kisebb szigetből álló, Ecuadorhoz tartozó szigetcsoport ugyan már 1998 óta egyfajta turisztikai adót szed be a látogatóktól, a helyi hatóságok azonban azóta egy centet sem emeltek ezen az összegen.

A legtöbb országból érkező látogatónak egy 200 dolláros összeget kell majd kifizetnie, mely kétszerese az eddigi, 92 eurós díjnak.

Azonban nem minden ország polgáraira vonatkozik ugyan az az előírás: a Bolíviából, Kolumbiából, Peruból, Argentínából, Brazíliából, Paraguayból és Uruguayból érkező turistáknak ennél jóval kedvezőbb, 50 dolláros díjjal kell kalkulálniuk.

A legnagyobb eltérés az ecuadori turistákat érinti majd, akiknek az eddigi 6 dolláros díj helyett augusztustól 30 dollárt kell kifizetniük.

Mi az oka az óriási turistaadó emelésnek?

Mint minden más helyszín, ami bevezette a turistaadót, a Galápagos-szigetek is azt reméli, hogy az extra pénzzel mérsékelni tud majd a turisták mennyiségén.

Ezen az úti célon ráadásul kiemelten fontos, hogy a turisták ne tegyenek kárt az élővilágban, hiszen az számos endemikus, ritka állatfajnak ad otthont. A szigetcsoporton több mint kilencezer faj érzi otthon magát, köztük olyanok, mint a veszélyeztetett galápagosi óriásteknős, a galápagosi medvefóka vagy a galápagosi albatrosz és pingvin.

Fotó: Shutterstock

Az élővilág a koronavírus alatt egy kicsit fellélegezhetett, ám 2022-ben már majdnem 268 ezer turista utazott a térségbe. A rengeteg látogató pedig óriási nyomást gyakorol a víz-, illetve az élelmiszerforrásokra is, de a rendkívül érzékeny ökoszisztémát is könnyedén fel tudja borítani.

„A Galápagos-szigetek nemcsak nemzeti, hanem globális kincsnek számítanak. Emiatt közös felelősségünk, hogy megvédjük és megőrizzük ezt a páratlan ökoszisztémát a jövő generációi számára”

– írta a Time OutNeils Olsen ecuadori turisztikai miniszter szavait.

Az adóból generált bevételt a kormány a természet védelemre, az infrastruktúra fejlesztésre, valamint a helyi közösségek megsegítésére fordítják majd.

AMI MÉG ÉRDEKELHET