Zenekedvelő vagy? Akkor ezt az 5 várost egyszer neked is látnod kell!

Különböző stílusokhoz különböző városok.

Ma már nem ritka, hogy kifejezetten egy-egy zenei fesztivál vagy esemény miatt utazunk, akár hosszú kilométereket is. Akinek a zene jelenti a kikapcsolódást, annak megéri összekötni a kettőt. Ráadásul számos olyan város található megközelíthető távolságra, ahol a muzsikáé a főszerep! Tarts velünk ezen a kis zenei körtúrán!


Forró flamenco vár Sevillában!

Fotó: Shutterstock

A délspanyol városban nyaralásunk alatt szinte mindenhol különböző zenés mulatságokba csöppenhetünk. Sevilla volt az első olyan város, amit az UNESCO a „Cities of Music” elismerésben részesített még 2006-ban, ezt pedig többek között a világszínvonalú fesztiválnak, a Bienal de Flamencónak köszönheti.

Ha erre járva egy igazán remek flamenco műsort szeretnénk meglátogatni, akkor érdemes a város zenei szívébe, azaz a Triana negyedbe látogatnunk. A kerületet eleinte a helyi cigány származású lakosok alakították ki, mára pedig Sevilla legjelentősebb zenei színterévé nőtte ki magát.

A klasszikusokért irány Bécs!

Fotó: Getty Images

Az „Európa klasszikus zenei fővárosa” néven is ismert Bécs a történelem során számos ikonikus zeneszerzőt inspirált már. Mozarttól kezdve Beethovenen át egészen Brahms-ig, híres művészek sokasága választotta tanulmányainak színhelyéül Ausztria fővárosát. Itt született meg Johann Strauss és Franz Lanner révén a modern keringőzene műfaja, Bécsben pedig azóta is számos kortárs színház és operaház várja a rajongókat.

Nem meglepő, hogy a városban több klasszikus zenei fesztivál – köztük a nyári AMADEUS Fesztivál, vagy az egy hónapos Wien Modern – is helyet kapott, de egy kis kikapcsolódásért a Mozarthaus-ba, a Karlskirche-be és a közkedvelt Musikverein-be is ellátogathatunk.

Ha jazz, akkor Párizs!

Fotó: Shutterstock

Párizs kulturális és ezzel együtt zenei örökségének jelentősége vitathatatlan, ha pedig egy igazán füstös jazzkoncertre vágynánk, akkor nem tévedhetünk a francia fővárossal. Párizs már a 20. század elején virágzó jazzkorszak idején is a műfaj európai központjának számított, underground bárjaival és teraszos szórakozóhelyeivel pedig ma is látogatók sokságát csábítja el.

Bár az egész városban klubok sokaságával találkozhatunk, a jazzért érdemes a Latin-negyedben sétálgatnunk, ahol olyan bárokban kérhetünk ki egy jó whiskyt a koncert mellé, mint például a Le Caveau de la Huchette és a Piano Vache.

A Párizs-szindrómával azért érdemes számolnunk: Párizs-szindróma: hogyan befolyásolja a kultúrsokk a nyaralást?

Az éjszakai elektronikus zenéért irány Berlin!

Berlin multikulturális városa évtizedek óta az elektronikus zene, azon belül is a techno és a house fővárosának számít. A városban az évek során a legnevesebb DJ-k közül szinte mindenki megfordult már, a bulizás pedig gyakran egy egész hétvégés programnak számít. Az egyik legnevesebb klubnak a Berghain panorámás épülete számít, de a Ritter Butzke, a Loophole vagy az Anomalie Art Club sem fog csalódást okozni.

Berlinben a művészetnek is fontos szerepe van, például Ingyenesen látogatható 60 múzeum Berlinben

Ha underground, akkor Budapest!

Budapest jóval többet tud adni zenei téren, mint a külföldiek körében is óriási népszerűségnek örvendő Sziget Fesztivál. A Motorhome cikkében az underground zene kedvelőinek a magyar fővárost ajánlja figyelmébe, ugyanis a romkocsmákban, elhagyatott gyárépületekben vagy éppen hajókon kialakított klubokban rengeteg alternatív stílusú koncertet hallhatnak a látogatók.

AMI MÉG ÉRDEKELHET