Az 5 legzsúfoltabb úti cél Európában, amit jobb, ha elfelejtünk a főszezonban

Kétszer is érdemes átgondolnunk, tényleg szeretnénk-e tervbe venni ezeket a helyeket nyáron.

Dubrovnik, Horvátország

A megnövelt idegenforgalmi adótól kezdve különböző tilalmakig számos módon próbálják felvenni a harcot a különböző európai városok a túlturizmus ellen, de a legtöbb esetben mindhiába. Alábbi cikkünkben öt olyan várost mutatunk be, amely egyelőre igencsak kevés sikert könyvelhet el ezen a téren.

5. Reykjavík, Izland

www.instagram.com

Izland 140 ezres fős fővárosa, egykor nem volt túl közkedvelt turista célpont, de az utóbbi évtizedben gyorsan Európa egyik legfelkapottabb desztinációjává vált. A túlzsúfoltság mára pedig már olyan méreteket öltött, hogy a városban minden egyes helyi lakosra tizenhat turista jut. Januárban ennek következtében újra bevezették az idegenforgalmi adót, amitől hosszabb távon remélik, hogy mérsékeli majd az odautazók mennyiségét.

Ez is érdekelhet: 5 apró, de csodálatos település, egyelőre tömegek nélkül

4. Rodosz, Görögország

www.instagram.com

A görögországi Rodosz szigetén minden lakosra huszonegy turista jut. Ugyan a szigeten a globális felmelegedés okozta szárazság nagyon érzékelhető volt az elmúlt években – többek között tavaly nyáron pusztító erdőtüzek pusztítottak, több ezer embert evakuáltak emiatt – a turizmus csak egyre jobban burjánzik a mindössze 1400 négyzetkilométeres, közel 120 ezres lakosságú szigeten.

3. Brugge, Belgium

www.instagram.com

A leghangulatosabb belga város – amelynek lélekszáma hasonló a görög szigetéhez – minden egyes lakosára huszonegy turista jut, ez a zsúfoltság pedig főleg a nyári főszezonban érzékelhető. Néhány helyi lakos már fel is szólalt a látogatók tömege miatt, a város idegenforgalmi tisztviselői egyelőre azonban nem hoztak semmiféle határozatot ebben a témában. Mindössze azt tanácsolják a kirándulni vágyakozóknak, hogy a főszezonon kívül látogassanak el Brugge-be.

2. Velence, Olaszország

www.instagram.com

Sokunk már várta a listának azt a részét, ahol feltűnik Velence neve. A 250 ezer fős olasz városban minden egyes lakosra huszonegy turista jut. A település vezetése azonban már lépéseket tett ez ellen: nemrég az egynapos kirándulókra vetettek ki adót, illetve a sétahajókat is kitiltották a lagúnából. Velence annyira zsúfolt, hogy az UNESCO már a veszélyeztetett városok listájára is felvette.

Ezt is olvasd el! Ez az 5 európai úti cél tökéletes, ha tavaszi kiruccanásra vágysz

1. Dubrovnik, Horvátország

www.instagram.com

Ha a legtelítettebb üdülővárost szeretnénk megtalálni, akkor azt az Adriai-tenger partján kell keresnünk. A közel 40 ezer fős Dubrovnikban, Horvátország nagy múlttal bíró tengerparti városában ugyanis harminchat turista jutott minden egyes lakosra. A helyiek már a macskaköves utcákon guruló bőröndök zajára is sokszor panaszkodtak. A városon belül a legforgalmasabb terület maga a fallal körülvett óváros, ott a főszezonban már átsétálni is embert próbáló feladat.

A felmérés első tíz helyezettje

  1. Dubrovnik, Horvátország
  2. Velence, Olaszország
  3. Brugge, Belgium
  4. Rodosz, Görögország
  5. Reykjavík, Izland
  6. Firenze, Olaszország
  7. Heraklion, Kréta, Görögország
  8. Amszterdam, Hollandia
  9. Dublin, Írország
  10. Tallinn, Észtország
AMI MÉG ÉRDEKELHET