Egy város fellendítője: a bilbaói Guggenheim Múzeum
A Museo Guggenheim Bilbao meglehetősen látványos alkotás.

Egy nagyszabású városrehabilitáció első lépésének indult és valódi kulturális katalizátor lett az idén 25 éves bilbaói múzeum, amelynek létrejötte életet lehelt egy gyengélkedő posztindusztriális városba.
A kortárs múzeum megépítésének ötletét annak idején a baszk tartományi kormányzat indítványozta, tervük pedig, hogy új életet leheljenek a város egykor megélhetést biztosító folyami kikötői övezetébe, szerencsés meghallgatásra talált a modern művészet népszerűsítését szolgáló amerikai Solomon R. GuggenheimFoundationnél. Így együttes erővel és költségvetéssel indult meg a tervezés. Építésznek a kanadai-amerikai Frank Gehryt kérték fel, az instrukció pedig nem más volt, mint hogy valami merész és innovatív látványosság kerüljön a Nervión folyó partjára. A folyó túlpartján fut Bilbao egyik fontos útvonala, onnan nézve a több mint 50 méter magas, 30 ezer négyzetméteres alapterületű múzeum a különleges formájával csak úgy vonzza a tekintetet.
Fotó: Shutterstock
Az épület borításához az üveg és a mészkő mellett Gehry választása végül a titánra esett. 33 ezer vékony titánlap került rá, s ezzel anyaga miatt egyszerre kelt ipari, formái miatt pedig organikus hatást, ráadásul az időjárásnak és a fényviszonyoknak hála szinte mindig más színben pompázik.
Fotó: Shutterstock
Az épület három szintje egy impozáns átrium köré szerveződik, a 20 galéria között akadnak klasszikus múzeumi helyiségek, de ívelt falú, szabálytalan termek is, amelyek lehetőséget adnak a művészeti installációk továbbgondolásának. A kritikus hangok szerint az épületet annak formabontó belső tere alkalmatlanná teszi a kiállításrendezésre és a művészet befogadására, látogatóként azonban éppen ez a különleges környezet az, ami egészen biztosan megmarad az emlékezetünkben.
Fotó: Shutterstock
Az alapítvány
A Solomon R. GuggenheimFoundation neve ma már kikerülhetetlen, ha világvárosok művészeti központjairól beszélünk. Történetük egészen 1939-ig nyúlik vissza, amikor a neves műgyűjtő és filantróp, Solomon R. Guggenheim megalapította a szervezetet. Kétségtelenül a Frank Lloyd Wright által tervezett, 1959-ben átadott New York-i Guggenheim Museum a legismertebb intézményük, de később Velencében, Bilbaóban és Berlinben is nyitottak egyet-egyet, és a tervek szerint néhány éven belül az évek óta épülő, szintén Frank Gehry által tervezett Abu Dhabi Guggenheim-épület is megnyitja kaput.