6 tipp, ha Albániába készülsz
Kátyúk, kutyák, víz és szabad vallásgyakorlás. Üdv Albániában!

Az éppen most népszerűvé váló, de még mindig elképesztően alábecsült úticél, vagyis Albánia már kapott tőlünk egy posztot, ahol 10 napos kikapcsolódáshoz készítettünk útitervet. Most pedig olyan apróságokat gyűjtöttünk össze, amiket nem árt elolvasni, ha beterveztük magunknak ezt a szuper desztinációt.
1. Autóvezetés
Pár nap után megszokható a helyi, meglehetősen kaotikus vezetési stílus. Az albán sofőrök nem foglalkoznak sem a piros lámpával, sem a sávokkal, és ott parkolnak le, ahol éppen kedvük szottyan. Az úton nemcsak a kátyúkra kell figyelni, hanem a kóbor kutyákra és bandukoló szamarakra is.
2. Szállásárak
A hotelekkel kapcsolatban rendkívül jó hír, hogy meglehetősen barátiak az árak. 30–35 euróért ki lehet fogni négycsillagos hotelt, de akad ötcsillagos is 50 euró alatt, különösen elő- és utószezonban.
3. Fizetőeszköz
Célszerű elég készpénzt vinni, ugyanis meglepően kevés helyen lehet kártyával fizetni, szinte csak a nagyobb hotelekben, éttermekben. Kisebb családi szállásokon, büfékben gyakran nem fogadják el, de még a benzinkutakon is előfordul, hogy a kártyás matrica dacára nem működik a terminál.
4. Vallás. Szabadság.
Bár a lakosok kétharmada papíron muzulmán, meglehetősen kevesen gyakorolják. A muszlimok nagyon jól megférnek a keresztényekkel, kifejezetten példaértékű a vallási béke és tolerancia.
5. Beutazás
Vízum nem szükséges, továbbá sem oltási igazolványt, sem tesztet nem kérnek, regisztrálni sem kell és karantén sincs.
6. Ivó?víz
Fogyasztásra, fogmosásra és gyümölcsök megmosására célszerű palackos vizet használni.