Már a kereszténység előtti kultúrákban is szerepet kaptak az örökzöld növények, a fenyőfélék, melyekből koszorúkat készítettek a gonosz szellemek ellen, melyek a hiedelmek szerint a téli napforduló idején szabadultak el. Bár a karácsonyfa-állítás eredetét a történelmi kutatások a mai napig nem tisztázták egyértelműen, de az biztos, hogy a hagyomány gyökerei szintén ehhez a csillagászati eseményhez köthetőek.
Ősidők óta szinte minden nép megünnepelte a téli napfordulót, azaz a világosság győzelmét a sötétség felett. Ekkor van az év legrövidebb nappala, Közép-Európában a Nap mindössze nyolc és fél órát tartózkodik a látóhatár felett, és ez a nap egyben a csillagászati tél kezdete is.
Az év utolsó hónapjának legfontosabb eseményei az ókori Rómában a legyőzhetetlen Nap – Sol invictus – misztériumához kapcsolódtak. A rómaiak december 25-én ünnepelték Mithras napisten, azaz a fény újjászületését. Mivel Mithras az egyik legnépszerűbb istennek számított, kultuszát már az ókeresztények is tudatosan igyekeztek háttérbe szorítani, ezért i. sz. 140 környékén ehhez a dátumhoz igazították Jézus születésének időpontját.
Adventi koszorú
Fotó: Shutterstock
Az adventi időszak a karácsonyra való testi és lelki felkészülés ideje – már önmagában az ünnep elnevezése is sokatmondó: „adventus Domini”, az Úr eljövetele. Mozgó ünnepnapról lévén szó, advent első napja mindig a december 25-ét megelőző negyedik vasárnapra esik. Ekkor gyújtjuk meg az adventi koszorún az első gyertyát. A koszorú négy gyertyája – eredetileg három lila és egy rózsaszín –jelképezi a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt. A gyertyákat vasárnaponként kell meggyújtani, mindig eggyel többet, ami szimbolikus utalás a növekvő fény eljövetelére.
Karácsonyfa
Fotó: Fortepan/Simon Tibor, 1929.
Az örökzöldeket és a fagyöngyöt a germán törzsek különleges növényeknek tartották, az újjászületés jelképeként tekintettek rájuk. A középkorban szokás volt, hogy karácsonykor kivágtak egy fiatal fát, így emlékezve Jézusra, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Az első – még csak almával és ostyával díszített – karácsonyfákat a német protestáns családok állították a 16. században.
A karácsonyfa végül német közvetítéssel Európa minden országába eljutott. Az Arnstein bankárcsalád házában 1814-ben felállított első bécsi karácsonyfa története igen jól dokumentált: annyira furcsa, gyanús jelenségnek tartották, hogy még a császári titkosrendőrség is készített róla jelentést. Magyarországon elsőként Brunszvik Terézia martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben, ami nemcsak az arisztokrácia, hanem a gazdag polgárság körében is nagy sikert aratott. A szegényebb rétegek lassan vették át az új úri szokást, sok parasztcsalád csak a második világháború után kezdett fenyőfát állítani és díszíteni.
A karácsonyhoz számos hagyományával kapcsolódik a folklór, melyek közül a legismertebb a betlehemezés, amivel Jézus születésének történetét mesélik el. Maga a karácsonyi ajándékozás még a karácsonyfa-állításnál is újabb keletű szokás, korábban ajándékot csak a betlehemezők kaptak, általában ételt és némi pénzt. Bár az egyik legfontosabb keresztény ünnepbe sok ősi pogány szertartás is keveredik, de egy dologban mindenki egyetért: a karácsony a szeretet ünnepe, függetlenül attól, hogy annak apropója a téli napforduló vagy Jézus születése.