Az európai Amazonas

A Duna környezetébe az ember már a régi koroktól kezdve jelentősen beavatkozott, ám a folyó meg tudta őrizni a vadon jellegét is.

lovak Duna
Foto: Getty Images Hungary

Ausztriában több víztározó is található a folyón, de Szlovákiában és Szerbiában is találunk nagy vízi erőműveket.

SZLOVÁKIA Madár-sziget

Foto: Getty Images Hungary

A folyót szabályozták, partjain nagyvárosok épültek fel. Ennek ellenére a Duna hódoknak, vidráknak ad otthont, környékén szarvasok élnek, deltatorkolata pedig ritka sakálok, pelikánok, íbiszfélék élőhelye. Vizében hozzávetőleg 100 különböző halfajta él, a part és a szigetek pedig igazi madárparadicsomnak számítanak. A vadon élő állatok azokra a területekre is visszatértek, ahol a folyót szabályozták.

Különlegességek: kendermagos réce, szerecsensirály, hód

A Körtvélyesi-víztározó a bősi vízi erőmű építésekor jött létre. A víz egy részét itt a dunacsúni gáton át a régi mederbe engedik, a másik részét pedig abba a csatornába irányítják, amely a bősi vízi erőműbe és a zsilipkamrákhoz vezet. Bár a csatorna áltagos szélessége 300 méter, Somorjánál több mint 700 méteresre szélesedik. A nagy kiterjedésű vízfelület közepén található egy futballpálya nagyságú mesterséges sziget, mely 1991 óta fészkelőhelyként szolgál. A Slovnaft munkatársainak is köszönhetően, akik minden évben bekapcsolódnak a terület gondozásába és megtisztításába, komoly vonzerővel bír a Duna mentén egyedülálló kolóniát alkotó sirályfélék számára. A szerecsensirály és a dankasirály is otthonra talált itt. Évi néhány nap kivételével a sziget a nagyközönség számára nem látogatható. A Madár-szigeten kendermagos réce és üstökösréce is fészkel. Annak érdekében, hogy több fészkelőhelyük legyen, néhány éve a sziget egy részén a zúzottkő gátat kiszélesítették. A térség főleg a kendermagos réce miatt lett nemzetközileg is elismert madárvédelmi terület. A Körtvélyesi-víztározónál gyakran telelnek rétisasok, melyek szárnyfesztávolsága meghaladja a két métert. A hódok a dunai vadon jelképének számítanak. 1856-ban történt kiirtásukat követően az ezredfordulón osztrák természetvédőknek köszönhetően újra megjelentek a térségben. A Körtvélyesi-víztározó közelében található Kopács-szigetnek az biztosít külön vonzerőt, hogy partját erdős sztyepp borítja, holott a Dunát általában ártéri erdők szegélyezik.

AUSZTRIA Donau Auen Nemzeti Park

Foto: Getty Images Hungary

Különlegességek: mocsári teknős, üvegfal mögül megfigyelhető dunai halak

A Donau Auen Nemzeti Park Pozsony és Bécs között található, egy olyan területen, ahol a lakosoknak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozniuk egy víztározó építését. Az emelkedő és csökkenő folyóvíz a bal parton sok olyan élőhelyet alakított ki, ahol az európai teknősök és egyéb hüllők is jól érzik magukat, a vízfelszín alatt pedig 60 különféle halfaj él. Egy üvegfal mögül is megfigyelhetjük őket, elég ellátogatnunk az Orth an der Donau községben található kastély természettudományi múzeumába. A nemzeti parkot turistaés kerékpárút szeli át.

MAGYARORSZÁG, HORVÁTORSZÁG Duna–Ipoly Nemzeti Park Duna–Dráva Nemzeti Park

Foto: Getty Images Hungary

Különlegességek: barlangok, szarvasok, 24 különböző szitakötőfaj

A Duna–Ipoly Nemzeti Park területe ott kezdődik, ahol a Duna elhagyja Szlovákiát, és Magyarországon folytatja útját. Idetartozik az Ipoly völgyének egy része, a Pilis és a Visegrádi-hegység, a terület egészen Szentendréig húzódik. A Pilis mészkőtömbje több barlangot is rejt, a legismertebbek az Ördöglyuk, a Leány és a Legény. A térség ellentétes oldalán, a horvát határ közelében terül el a Duna–Dráva Nemzeti Park. Méltán büszke szarvasaira, 24 különböző szitakötőfajára, nem beszélve az itt élő több száz pillangófajról. Rétisas és fekete gólya is fészkel itt. A Duna-ágak leválasztásával és gátak építésével nagyjából 40 ártéri tó jött létre, amelyek Magyarország legnagyobb ártéri területének részét képezik. A térség 30 kilométer hosszú, legszélesebb pontján pedig 7 kilométeres.

ROMÁNIA, UKRAJNA A Duna deltája

Foto: Getty Images Hungary

Különlegességek: rétisas, vörösnyakú lúd, aranysakál, viza

A több mint négyezer négyzetkilométer kiterjedésű deltatorkolatot 1991-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Mielőtt a folyó a Fekete-tengerbe torkollik, három fő ágra, valamint több tucat kisebb ágra szakad, a terület több mint 300 madárfaj otthona. A legkülönlegesebbek közülük a rózsás gödény, a borzas gödény, a batla, a kanalasgém és a rétisas. A delta több mint 500 ezer nagy lilik és 45 ezer vörösnyakú lúd telelőhelye. Az emlősök közül külön említést érdemel az aranysakál, a halak közül pedig a viza, a belőle nyert kaviár miatt ugyanis ez a világ egyik legdrágább hala.

AMI MÉG ÉRDEKELHET