Oktatási céllal nyílt meg Pozsony első csillagvizsgálója
Ősszel már működésbe is léphet.
Pozsony volt az egyetlen főváros a kontinensen, amely nem rendelkezett saját obszervatóriummal. Ez azonban pár napja megváltozott, miután megnyitott a város első csillagvizsgálója a Deutsche Schule Bratislava (DSB) Bárdošová utcai épületének tetején.
Pozsony első obszervatóriumát elsősorban a csillagászati klub tagjai számára, valamint gyerekeknek és egyetemistáknak szánják, de mindenkinek nyitva áll majd a különleges építmény kapuja.
A további tervek között szerepel, hogy egyetemekkel vagy a csillagászat más szakértőivel együttműködve különféle előadásokat szervezzenek ide,
emeli ki a Parameter cikke.
Ezt is olvasd el! A Kárpát-medencébe is egyre többször jut majd el a szaharai homok
A történelmi esemény megnyitóján részt vett többek között Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter, illetve az első szlovák űrhajós, Ivan Bella is.
Rendkívül boldog vagyok, hogy megszűnik az a szabály, hogy Pozsony az egyetlen főváros Európában, amely nem rendelkezik saját, nagyközönségnek szánt obszervatóriummal
– áradozott a létesítményről Bella.
Túraajánló: 4 csodás belföldi helyszín, ha kirándulással indítanád a tavaszt
A csillagvizsgáló egyébként 20 fő befogadására képes. Két teleszkóp található benne: egyik az éjszakai égbolt, a másik speciálisan a Nap megfigyelésére alkalmas.
Építése egy évbe telt és összesen 200 ezer euróba került. A megnyitón kiemelték, hogy a szülők és a különféle támogatók nélkül aligha valósulhatott volna meg a projekt. Az obszervatórium működtetésében ezentúl a Szlovák Planetáriumok civil egyesülete lesz majd állandó partner.