Vlkolínec nem véletlenül szerepel az UNESCO Világörökség listáján már 1993 óta: ez az aprócska falu szinte változatlanul megőrizte a világtól elzárt hegyi falvak jellegzetes, rusztikus építészeti és kulturális hagyományait. A falu elnevezése sokatmondó: a szlovák vlk (farkas) szóból származik, erre utal egy 1630-ban kelt rendelet is, amely farkasvermek ásását írta elő a helyi lakosoknak.

A szakértők véleménye szerint az egykor favágók, pásztorok és zsellérek által lakott Vlkolínec településképe és elrendezése nagyjából ma is úgy néz ki, mint amilyen a késő középkorban, illetve a korai újkorban lehetett.

Szabadtéri múzeum

A 45 jellegzetes, mésszel vagy agyaggal kent és színesre pingált falú rönkházból álló falu közigazgatásilag valójában Rózsahegy egyik városrésze. Mindegyik háza fából készült, még az 1770-ben épített harangláb is. Egyedüli kivétel a Szűz Máriáról elnevezett, 1875-ben felszentelt templom, amelyet kőből építettek. Bár a falu elsőre egy szabadtéri múzeumnak, turistacsalogató skanzennek tűnik, a látszat azonban csalóka, mert ez csak részben igaz. A települést ma is lakják, idősek és fiatalok egyaránt, és minden olyan infrastruktúrával rendelkezik, amely a mai életvitelhez szükséges.

A liptói falvakra jellemző gerendaházak legnagyobb számban itt maradtak fenn, ráadásul kiváló állapotban. A krónikákban először 1376-ban említett falut mindig is rétek, legelők és hatalmas erdőségek vették körül. A fa tehát – mint építkezési alapanyag – bőséges mennyiségben állt a helyiek rendelkezésére, akik évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre örökítették tovább jellegzetes építkezési és fafaragási hagyományaikat.

Az autentikus faházak három helyiségből állnak: a pitvarból (azaz előtérből), amely kemencés konyha is volt egyben, az ételek tárolására szolgáló kamrából, valamint a fapadlóval borított lakószobából. A keskeny, hosszúkás portákon álló faszerkezetű házikók rönkfalaira agyagréteg került, a tetőt pedig fazsindellyel fedték. Az utcától számítva az első épület mindig a ház volt, majd az istálló és a csűr, illetve a műhely és a többi gazdasági épület következett.

Vidéki idill

Vlkolínecben mintha megállt volna az idő – a falu és környezete nyugalmat, harmóniát sugároz, ahol az ember békében él a természettel. Ebbe az idillbe kukkanthatnak bele az ide érkező turisták, akik – miután autóikat a község elején kiépített parkolóban hagyták és a belépődíjat kifizették – kíváncsian vágnak bele eleink világának felfedezésébe.

A szépen karbantartott, virágos község egyedülálló, varázslatos atmoszférája minden látogatót megérint. A szabadtéri látnivalókon kívül Vlkolínecben megtekinthető egy eredeti eszközökkel és bútorokkal felszerelt tájház is, de a rendkívül vendégszerető helyi lakosok segítségével mi magunk is elmerülhetünk a népművészetben, és egyebek mellett például amatőr fafaragóként vagy festőként is kipróbálhatjuk magunkat.