1. Gyenge minőségre utal, ha parafadugó helyett csavaros a kupak?

A válasz egyre inkább nem. Ma már ugyanis nemcsak a friss, reduktív fehéreket és rozékat palackozzák csavarzárral, de néhány úttörő pincészet már a komolyabb vörös tételeivel is így bánik. A tapasztalatok ugyanis egyre inkább azt mutatják, hogy a csavarzár ugyanúgy megfelelő erre a célra.

A többség azonban, még ha döntően váltott is a pincészetben csavarkupakra, a nemesebb és különlegesebb borok számára megtartotta a drága parafa dugót.

2. Minél öregebb, annál nemesebb?

A helyzet ennél jóval bonyolultabb. A bor ugyan valóban egyike azon kevés élelmiszereknek, amelyek képesek arra, hogy idővel fejlődjenek, de csupán a vörösborok tíz, míg a fehérborok öt százaléka alkalmas arra, hogy öt év múlva élvezetesebb legyen, mint egyévesen. Leginkább a magas alkoholtartalmú borok alkalmasak hosszas tárolásra, tehát jellemzően a nagy testű vörösborok, melyek akár 8-10 évig is képesek őrizni a csúcsminőséget, és az édesborok, melyek pedig akár évtizedekig. Ezzel szemben a reduktív technológiával készült, jellemzően fehér- és rozéborok általában egy-két évesen a legzamatosabbak – esetükben tehát törekedjünk a minél hamarabbi elfogyasztásra.

3. Tényleg van értelme a poharában forgatni és szagolgatni a bort?

Mindenképp. A borkóstolás első lépése ugyanis nem a szájban, hanem a pohárban kezdődik, megvizsgálva színének tisztaságát és „viselkedését", vagyis hogy hogyan mozog az üveg falán. És mivel a bor ízmolekulái a folyadék felszínén válnak ki, ezt nagymértékben elő tudjuk segíteni, ha annak felületét megnöveljük úgy, hogy körbeforgatjuk a pohárban – majd így szippantunk bele. Ezért is fontos, hogy mindig csak a pohár legszélesebb részéig töltsük a bort, így pörgetés közben nem lötyög ki és jobban is szellőzik.

4. Valóban létezik kézműves bor?

Igen, bár a fogalom körül folyamatosak a viták. Kézműves bornak sokáig a természetes alapanyagokból, emberi erővel, kézi szerszámokkal előállított termékeket neveztük, azonban a fogalom mára jelentősen megváltozott. Kézműves tehát az a bor, amelynek születése során a költséghatékonyság, a mennyiség vagy az íz érdekében a termelő semmit nem áldoz fel a bor egyediségéből – vagyis: a borász nem vesz el semmit abból, amit a szőlő adni képes; és nem ad hozzá mást, mint ami benne van.

Fontos viszont, hogy a kézműves bor önmagában nem minőségi kategória, sokkal inkább egy stíluskérdés és szemléletmód.

5. Illik-e étteremben visszaküldeni a kibontott palackot?

Az attól függ, milyen okból tesszük. Ha ugyanis a pincér vagy sommelier által kóstoltatott bort hibásnak (pl. dugósnak) érezzük, bátran jelezhetjük ezt neki, aki ezután valószínűleg új palackot hoz majd. A „Kérem, vigye vissza, ez a bor nekem túl száraz" típusú kéréssel azonban már nem mennénk át az éttermi protokoll alapfokú vizsgáján. Ezt elkerülendő érdemes a rendelés előtt érdeklődnünk az ital ízéről és tulajdonságairól.

6. 3000 forint alatt ne is kísérletezzek borral?

Dehogynem – bár gyakran valóban ez a lélektani határa a jobb minőségű, egyszerűbb tételeknek. A hazai pincészetek kínálatában is számos fehér- és rozébort találunk 2000-3000 forint között, a vöröseknél az induló intervallum inkább 3000-4000 forint. Csábítóak az ennél akár jóval olcsóbb külföldi (főleg újvilági) vörösborok, de ezekkel óvatosan, valószínűleg ugyanis számos adalékanyag hozzáadásával készültek.

4000 forinttól környékén már remek francia és olasz vörösborokra bukkanhatunk szakboltokban.

7. Ihatunk-e bort vizespohárból?

Minden további nélkül, csak éppen kisebb lesz a borunk élvezeti értéke, melyet a pohár nagyban befolyásol. A megfelelő borospoharakkal kapcsolatban az alapszabály egyszerű: nagyobb kelyhű és arányosan magasabb poharat válasszunk a vörös boroknak, és kisebbet a fehéreknek. A könnyebb vörösek (pl. kadarka) esetében használjunk karcsúbb, az ún. bordói poharat, a testesebbekhez pedig (pl. cabernet, kékfrankos) burgundi pohár ajánlott. A desszertboros poharak formája a fehérborosokéhoz hasonló, ám kisebb kelyhű, és alacsonyabb is annál.