Karácsonyi ínyencségek káposztából

Káposztás ételek nélkül Szlovákiában a karácsony szinte elképzelhetetlen. Ráadásul nemcsak finomak, hanem még az ünnepi hangulatot is fokozzák!

Foto: Shutterstock


Káposztaleves kolbásszal

Fotó: Shutterstock

A savanyú káposztát kicsit átmossuk, lecsepegtetjük, majd összevágjuk. A hagymát apróra vágjuk, a füstölt szalonnát felkockázzuk és üvegesre sütjük. A kisült zsíron a hagymát üvegesre pirítjuk. A végén hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát. Erre a hagymás alapra tesszük a káposztát és a füstölt húst. Fűszerezzük babérlevéllel, köménnyel, majd felöntjük vízzel. Addig főzzük, amíg a füstölt hús és a káposzta megfő. A kolbászt csak a legvégén tesszük bele, és még hagyjuk néhány percig főni. Ínyencek tehetnek bele felkockázott gombát is. Sertészsírból és lisztből világos rántást készítünk. Miután levettük a tűzről, hozzákeverjük az őrölt piros paprikát és a levesbe keverjük a rántást. A levesből kivesszük a húst és a kolbászt, felkockázzuk őket és visszatesszük a levesbe. Tálaláskor egy kis tejfölt is kínálhatunk hozzá.

Rakott káposzta

A savanyú káposztát átmossuk, és kevés olajon megdinszteljük. A rizst olajon egy kicsit megpirítjuk, hozzáöntjük a vizet és puhára főzzük. Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a darált húst és puhára pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá őrölt köményt és pirospaprikát. Aki szereti, ízesítheti fokhagymával is. Egy kizsírozott tepsi aljára teszünk egy réteg káposztát, erre kerül a hús, amire rárakjuk a kolbászkarikákat. Rásimítjuk a rizst, majd ismét káposztát teszünk rá, amit jól meglocsolunk tejföllel. A rétegezést addig folytatjuk, amíg az alapanyag elfogy. A legfelső réteg káposzta legyen, amire rátesszük a maradék tejfölt, és megszórjuk apróra vágott szalonnakockákkal és kolbásszal. Felöntjük egy kevés alaplével és előmelegített, forró sütőben megsütjük.

Ezt olvastad már? Nosztalgikus hangulat: ilyen az igazi karácsonyi ostya

Káposztás rétes

Fotó: Sobors.hu

A lisztből, vajból, a langyos sós, ecetes vízből sima, hólyagos tésztát gyúrunk, cipót formálunk belőle, megkenjük a tetejét olvasztott zsírral és letakarva pihentetjük. A tésztát vékonyra nyújtjuk és rátesszük a káposztás tölteléket. A töltelékhez a káposztát lereszeljük, megsózzuk és néhány percig állni hagyjuk. A kinyomkodott káposztát zsíron megdinszteljük, sóval, borssal ízesítjük és aranybarnára pirítjuk. A tölteléket rárakjuk a kinyújtott tésztára és szorosan feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, a tetejét megkenjük zsírral vagy tojással, és előmelegített sütőben készre sütjük.

AMI MÉG ÉRDEKELHET