A világ legboldogabb nemzete

Egy 2021-es felmérés szerint idén a finn a világ legboldogabb nemzete.

Fotó: Profimedia

Az ENSZ minden évben felmérést készít, hogy megállapítsa a legboldogabb nemzetek sorrendjét. Az idei évben kitértek a pandémia hatásait is, és úgy alakult, hogy a tavalyi győztes Dánia után idén Finnország nyerte el a mosolytrónt. Lássuk, mi a titkuk!

Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Módszerek Hálózata által végzett felmérés során a korábbiakhoz képest némileg eltérő módon vizsgálták a világ országainak elégedettségi és boldogság-indexét. A jelentés készítői szerint nagy hangsúlyt fektettek annak elemzésére, hogy a járványhelyzet milyen hatással volt az egyes országok lakosságának életminőségére, és hogy az adott kormányok milyen intézkedésekkel próbálták javítani azt.

Íme, az idei boldogságlista: 

Fotó: Unsplash

Finnország első helye nem meglepetés, hiszen az ott élők egymás iránti szolidaritása és bizalma miatt korábban is előkelő helyet foglalt el a hasonló listákon – ezek az erények pedig a járványhelyzet során nagyban hozzájárulnak az emberéletek megóvásához és ahhoz, hogy megfelelő szinten tartsák az életminőséget. „Értékeljük az élet apró örömeit, mint például azt, hogy csendben megpihenj egy tóparti padon egy kiadós szauna után, vagy hogy egy tengeri fürdővel indítsuk a napot" – árulta el a „titkot" Heli Jimenez, a külföldi befektetéseket ösztönző Business Finland szervezet nemzetközi marketingszakértője.

A világ legboldogabb országainak Top 10-es listája 2021-ben:

  1. Finnország
  2. Izland
  3. Dánia
  4. Svájc
  5. Hollandia
  6. Svédország
  7. Németország
  8. Norvégia
  9. Új-Zéland
  10. Ausztria

Mit csináljunk Finnországban? 

Fotó: Unsplash

  • visszakapcsolódás a természethez (Finnország területének háromnegyedét erdők borítják)
  • töltsünk el egy délutánt friss erdei gyümölcsök után kutatva, majd jöhet egy kiadós uzsonna
  • fedezzük fel az országban található mintegy 188 ezer tó egyikét – például evezve, vagy a parton lovagolva
  • vegyünk részt a legismertebb finn hagyományban, a szaunázásban

Finnország top 10 látnivalója:

youtu.be

Finland Tour Video | TOP 10 Places to Visit in FINLAND !!
AMI MÉG ÉRDEKELHET