Zsinórban negyedszer lett ez a repülőtér a világ legjobbja

Mindezt úgy, hogy csak öt éve nyitotta meg kapuit.

Isztambuli repülőtér

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által is szervezett Air Transport Awards nevű díjátadón idén ismét az isztambuli repülőtér diadalmaskodott. A törökök számára ez nem az első siker, sőt 2021 folyamatosan ők nyernek.

A győzteseket több mint négyezer iparági vezetőjének és az Air Transport News magazin olvasóinak szavazatai alapján határozták meg.

Ezt is olvasd el! Még az idén nagy változások jöhetnek több európai reptéren is

Fotó: Shutterstock

A legjobb repülőtér kategória győztesének végül az iGA isztambuli repülőteret választották meg.

Ez önmagában is nagy eredmény, de azt figyelembe véve, hogy a repülőtér még csak öt éve működik, az első hely még legnyűgözőbb.

Fotó: Shutterstock

Annak érdekében, hogy vendégeinknek kellemes utazási élményt nyújtsunk, magasabb mércét állítottunk magunk elé a hatékonyság, a fenntarthatóság, az innováció és az utasok elégedettsége terén

– nyilatkozta Selahattin Bilgen, a repülőtér jelenleg megbízott vezérigazgatója.

Ez is érdekelhet: Repterek a szomszédban – Melyiket érdemes használni?

www.instagram.com

Kostas Iastrou, az Air Transport News vezérigazgatója szerint a győzelem kulcsa, hogy a repülőtér rugalmasságának köszönhetően gyorsan visszatért a járvány előtti számokhoz. Továbbá azt is kiemelte a TimeOut cikke, hogy az elismerés a teljes ott dolgozó személyzet odaadó munkáját tükrözi vissza.

A további nyertesek között volt az indiai IndiGo, amely a legjobb légitársaságnak járó díjat nyerte el.

A szingapúri Scoot a legjobb olcsó légitársaság kategóriájában örülhetett győzelmének, míg az International Airlines Group az év ökológiai légitársaságának járó díjat vihette haza.

Ez a díj nem tévesztendő össze a világ legjobb repülőtereit összegyűjtő SkyTrax éves rangsorával, ahol a Szingapúrban található Changi repülőtér számít egyeduralkodónak.

AMI MÉG ÉRDEKELHET