Tiszta görög! A legszebb szigetek – 1. rész

A homokos tengerpartú, de ennél százszor izgalmasabb Krétára, és Karpathoszra, a béke szigetére látogatunk el

Fotó: 123RF


Görögországban az év során több mint 300 napon keresztül süt a nap, több mint 15 ezer kilométeres partvidékén pedig jobbnál jobb strandok követik egymást. Ennél azonban mégis jóval többről van szó: itt ringott az európai kultúra bölcsője, ez az az ország, ahol minden európai egy kicsit úgy érezheti magát, mintha hazaérkezett volna.

Kréta meghosszabbítja az életet

Fotó: 123RF

Chania városa

Kréta Görögország legnagyobb és a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete – a helyiek előszeretettel emlegetik Megaloniszoszként, azaz nagy szigetként. Területe valóban hatalmas, több mint 8300 négyzetkilométer, azaz nagyobb, mint például a Kassai kerület. Turisztikai szempontból maga az édenkert, itt valóban minden megtalálható, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükséges: kristálytiszta, homokos és kavicsos strandok, magas hegyek, kiterjedt fennsíkok, történelmi látnivalók sokasága, hagyományos gasztronómia.

Kréta vonzereje évtizedek óta töretlen – igaz, népszerűsége egyben a legnagyobb hátránya is: a Görögországba érkező külföldi turisták egynegyede ide érkezik. A hosszan elnyúló sziget két nemzetközi repülőtere az északi parton található, Heraklionban, illetve Chaniában. Ennek következtében a turisták java része az északi partot választja nyaralási helyszínként. Akik azonban békére és nyugalomra vágynak, nézzenek körül a tömegturizmus által kevésbé érintett déli parton, ahol zavartalanul élvezhetik azokat a páratlan természeti csodákat, amelyeket Kréta kínál.

A mítoszok bölcsője

Fotó: 123RF

Knósszoszi palota, a királyné szobája

Az alapiskolai történelemórákról annyi talán mindenkiben megmaradt, hogy Krétán alakult ki az első fejlett európai civilizáció, a mínoszi kultúra. A sziget sokáig állt velencei, majd török uralom alatt, a letűnt történelmi korokból elképesztő mennyiségű látnivaló maradt az utókorra, melyeknek felkeresése több hétig is eltartana. A csak vakációzni és fürdőzni érkezők számára is a velencei hangulatú Chania és Rethymno, valamint a sziget fővárosa, Heraklion mindenképpen kihagyhatatlan. A főváros mellett található Kréta leghíresebb látványossága, a kb. 20 ezer négyzetméteren elterülő knósszoszi palota romjai, ahova a legenda szerint Minósz király egy labirintust építtetett, amelybe bezáratta az embertestű és bikafejű Minótauroszt.

A hosszú élet titka

Fotó: 123RF

A krétai konyha külön fogalom a görög gasztronómián belül. Egyszerű és egészséges, ugyanakkor rendkívül sokrétű és ízletes. Meghatározó alapanyagai a mennyei gyümölcsök, a zsenge zöldségek, a friss tengeri halak, a bárányhús, az olívaolaj és az elmaradhatatlan krétai fűszerek. A tudományos kutatások szerint a krétai étrend meghosszabbítja az életet, amiről kevésbé tudományos módon a barátságos hangulatú krétai falvakban járva mi magunk is meggyőződhetünk, ugyanis a helyi lakosok között sok időskorú, de mégis fitt embert láthatunk.

Karpathosz - a béke szigete

Fotó: 123RF

A Dodekanészosz-szigetcsoport második legnagyobb tagja a 325 négyzetkilométer területű és mindössze kb. 6000 lakosú Karpathosz. Valójában egy hosszú, de keskeny szigetről van szó, amelyet a tömegturizmus egyelőre még elkerült, pedig az Égei-tenger legszebb strandjai közül több is itt található. A békés hangulatú Karpathosz különlegessége, hogy a szigeten végighúzódó hegység terepviszonyai miatt a sziget északi és déli része évszázadokon keresztül gyakorlatilag el volt szigetelve egymástól.

A közlekedési és az idegenforgalmi infrastruktúra délen lényegesen fejlettebb, a turisták is elsősorban ezt a területet részesítik előnyben, de az északon található Olimboszba is érdemes ellátogatni, ugyanis gyönyörű strandokat, autentikus népművészeti termékeket és érintetlen természetet találunk itt.

AMI MÉG ÉRDEKELHET