A gumiabroncsgyártók tisztában vannak vele, hogy a termékeik néhány centiméteres, az úttal érintkező felületén múlik, hogy az autó utasai biztonságban célba érnek-e. Ezért óriási erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a legideálisabb összetételű és mintázatú kerekeket állítsák elő. A gumikat azonban lehetetlen ugyanolyan hatékonysággal felkészíteni az összes helyzetre. Az eső utáni nedves aszfalt nagyon alattomos tud lenni.

​A gumiabroncsok anyaga és mintázata

Míg a levegő tartósan le nem hűl, továbbra is nyári gumikat célszerű használni. Ezeket is bonyolult kémiai folyamat során gyártják le: maga az abroncs gumija egy nagymértékben elasztikus anyag, valahol a rugalmasan szilárd és a ragadós-folyós állag között félúton. A feladata az, hogy csúszásmentesen az úton tartsa az autót. A legjobb tapadású gumiabroncsokat a Formula–1-ből ismerhetjük – ezek az ún. slickek, azaz lágy keverékű gumik. Ebből kifolyólag nagyon gyorsan is kopnak, esős időben pedig gyakorlatilag használhatatlanná válnak. A gyártók ezért a közúton használatos autók esetében úgy formálják, olyan mintázattal látják el a kerekeket, hogy az autó minden helyzetben a sofőr elvárásainak megfelelően reagáljon. Ha a kerék előtt víz gyűlik össze, amely nem tud elfolyni, ún. aquaplaning következhet be. Ezért például a Continental is kifejlesztett egy olyan gumiabroncsot, amely 80 km/h-ás sebesség mellett is másodpercenként 30 liter vizet tud kiszorítani a kerék alól. Persze, ez csak addig érvényes, amíg a kerekekben megfelelő a nyomás. Ennek értékét az autó ajtajára ragasztott címkén találjuk meg. A gumik nyomását legalább havi egyszer ellenőrizni kellene.

​De mi is történik esőben és nedves időben?

A vízzel egyéb gondjaink is adódhatnak. Például akkor, ha az eső előtt hosszú hetekig komoly szárazság volt. Az úttesten ilyenkor a járművekből származó olajrészecskék szabadulnak fel, és ott van a törmelék és a por is a kamionok szállítmányaiból. Az ősszel lehulló falevelekben is van még illólaj, amit a rajtuk áthaladó járművek kipréselnek belőlük. Jól ismerik ezt a jelenséget a vasúton, ahol a vonatok súlya alatt kilapult falevelek miatt a sínek jobban csúsznak, mint akár télen havazáskor. Ha olyankor indulunk útnak, amikor hosszabb szárazság után kezdett el esni, az autónk gumiabroncsa és az aszfalt közé egy porból, olajokból, virágporból és hasonló mikrorészecskékből álló „kása” kerül, amely rendkívül csúszós. Ezért az eső eleredésekor érdemes lassabban haladni, nagyobb követési távolságot tartani, legalább addig, míg az úttestről le nem hordódik az előbb említett réteg. Addig pedig úgy kell számolni, mintha jeges úton mennénk. Ha mélyebb tócsába hajtunk bele, több apró fékezéssel tudunk a fékrendszernek segíteni abban, hogy gyorsabban megszáradjon és újra maximális hatékonysággal működjön.

​Mit tegyünk aquaplaning esetén, és hogyan kerüljük el?

Vizes úttesten a legveszélyesebb jelenség az aquaplaning: amikor a kerék előtt felgyülemlett vízet a gumi mintázata nem képes teljes egészében elvezetni.

Ha a gumi ezzel a vízbuborékkal érintkezik, gyakorlatilag irányíthatatlanná válik.

Ilyenkor fékezni és gázt adni sem szabad, csak le kell nyomni a kuplungot, hogy a tehetetlenségi erő lassítsa le és állítsa meg az autót. Nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni a kormánnyal, csak finoman a kellő irányba kell terelni az autót – ideális esetben egyenesbe. Ahogy az autó lassul, a víz fokozatosan kiszorul a kerék alól, és a gumiabroncs újra érintkezik az úttesttel.

Az aquaplaning már 80 km/h-ás sebességnél felléphet, ezért érdemes lassabban és alacsonyabb sebességi fokozaton hajtani. Nem szabad hirtelen fékezni, a kormánnyal csak finom mozdulatokat szabad tenni, és lehetőleg úgy kell haladni a saját sávunkban, hogy a kerekeink ne érintkezzenek a többi jármű által kitaposott, vízzel teli árokkal. Érdemes bekapcsolni az adaptív tempomatot és nagyobb követési távolságot tartani.