51 országban jártatok már, melyik ugrik be először a sok közül? Tényleg elsőre!

Dóri: Mindkettőknek Nepál! Ott tapasztaltuk meg a leginkább, milyen visszarepülni az időben, milyen az, amikor esténként csak pár órára van elektromos áram, milyen az, amikor a szomszédság férfijai összegyűlnek az utcán egy picike tűz mellett megbeszélni a környék ügyeit, ahova Edvárdot is meginvitálták.

Edvárd: És ott láttuk, milyen az, amikor a vallás előírásai szerint, mértéktartóan és tisztelettel bánnak az étellel, milyen motoron utazni a Himalája hegyei közt, Indiában szemetet szedni a Waste warriorokkal, hegyi patakból megtölteni a kulacsunkat, megnézni a napfelkeltét, ahogy megcsillan a hófödte hegycsúcsokon, frissen fejt bivalytejet kapni a kávénkba egy pici kávézóban, amit a falu tanítója vezet.

Látszik, hogy mindkettőtökre nagy hatással van, akárcsak Amerika, ahol kétszer is jártatok.

Edvárd: Valójában háromszor. Kétszer az USA-ban, egyszer pedig Dél-Amerikában. Lenyűgöző kontinens, nem lehet betelni vele. A második utunkat azért szerveztük meg az Egyesült Államokba, hogy leteszteljük, mennyire lehet hulladékmentesen boldogulni a „fogyasztás fellegvárában", milyen lehetőségeink vannak.

És vannak?

Dóri: Próbáltuk magunkat tartani ahhoz, hogy semmi csomagolt és semmi eldobható, de Amerikában ez egy óriási kihívás, és szinte lehetetlen.

Ha már a csomagolás nem hagyható el 100%-ban, akkor legalább igyekeztünk műanyagmentesen létezni. Sok a szelektív kuka, így a konzervdobozokat, üveget a kocsiban tudtuk gyűjteni, majd a szelektív kukáknál megszabadulni tőlük. A legtöbb hulladék – mint otthon is – az élelmiszerekhez kapcsolódik.

Gondolom, azért új tájakat is felfedeztetek, ha már nem a szomszédba utaztatok.

Dóri: Az USA a csodálatos nemzeti parkok, kirándulási lehetőségek, hátizsákozás és couchsurfing hazája – ezek számunkra mind vonzó tényezők.

Dél- vagy Észak-Amerika?

Edvárd: Nem lehet választani. Hihetetlen gyönyörű a kontinens mindkét része. És még csak egy szempillantásra volt lehetőségünk. Északon az USA-ban és Mexikóban, délen pedig „csak" Peruban, Bolíviában, Chilében és Kolumbiában jártunk. Hihetetlenül sokszínű mindkét kontinens és összehasonlíthatatlan, minden utazásunk más szempontból volt nagyon különleges.

És onnan, melyik ország?

Edvárd: Ha mindenképpen kellene egy országot választani, akkor Peru. A tájak és az ízek miatt. Nagyon könnyen jutottunk ugyanis kiadós, finom, olcsó vegetáriánus ételekhez a piacokon.

A blogon sokat írtatok a perui színek varázsáról, hogy képzeljem el úgy, hogy soha nem jártam arra?

Dóri: Kavalkád és intenzitás jellemzi az ottani színeket és fényeket. De így volt ez Mexikóban és Észak-Thaiföldön is, vagy akár Grúziában. Persze a motívumok és a főbb színek változnak régiónként. Azt vettük észre, hogy a színek, melyek megjelennek a ruházatban, építészetben, azok mindig nagyon élénkek, dominánsak. Mégis a legtöbb szín a hegyekben és az erdőkben van, amik sokszor nem olyan élénkek, de millió árnyalat és átmenet van köztük. Persze vannak extrém jelenségek is, ilyen volt Peruban a Szivárvány-hegy. Az tényleg olyan, mintha Isten keze munkáját dicsérné.

Lehet, hogy tényleg az?

Dóri: Könnyen el tudom képzelni.

És, ha Európa? Ti mire szavaztok?

Dóri: Nálunk a Balkán és Ukrajna térsége a kedvenc, mindkettőt nagyon megkedveltük. Szeretjük a gazdaságilag kevésbé fejlett és szabályozott vidékeket, illetve a vonatozást.

Ausztrália is nagyon izgalmas lehetett, 365 nap alatt 360 ágyban aludtatok. Mennyire könnyen lehet megszokni, hogy szinte minden éjjel máshol hajtod álomra a fejedet? Milyen volt a legborzasztóbb szállásotok?

Edvárd: Ebben az egy évben gyakorlatilag folyamatos projektmenedzselésben éltünk. Hol együnk, hol aludjunk, hogyan jutunk A-ból B-be, és itt még nem annyira volt jellemző ránk a lassú utazás, most már jóval inkább csillagtúraszerűen fedezünk fel újabb helyeket. Elég jól tudtunk alkalmazkodni minden szálláshoz, mivel főleg couchsurfingeltünk és tudtuk, hogy mindenhol a legnagyobb szeretettel adják nekünk azt, amit tudnak adni, ezért sosem voltak elvárásaink, örültünk, hogy álomra hajthatjuk a fejünket valaki jóvoltából. Meglepő módon a legpiszkosabb szállásokat a leggazdagabb országokban tapasztaltuk. Míg a gazdaságilag peremországokban sokszor szegényebb családoknál a szerényebb körülmények ellenére is rend és tisztaság uralkodott. Talán az volt a legextrémebb, amikor Skóciában egy lakókocsiban kaptunk szállás, ahol a párna is penészes volt…

Huarazban a földön aludtunk egy matracon 6 másik szörferrel és egy hatalmas rottweiler kutyával.

Azért ehhez kell bőven türelem, elfogadás és nyitottság. Ki volt a legszokatlanabb vendéglátótok?

Dóri: Egy habókos férfinél szálltunk meg Ausztráliában, aki szerette volna lefényképezni Dóri haját, mert a fejébe vette, hogy gyönyörű női hajakról készít képeket és ezeket feltölti egy weboldalra.

Mi volt a célja vele?

Dóri: Hogy fizetnek majd az emberek azért, hogy megnézhessék. Ő éjszaka elég hangosan kiabált is álmában. Korábban volt egy sztrókja, azt mondta, azóta ilyen fura. A kertje tele volt mindenféle elektromos hulladékkal, amibe virágokat ültetett és minket kérdezett róla, hogy ebből hogy lehet bizniszt csinálni. Amúgy nem volt rossz ötlet, csak az egész olyan szervezetlennek tűnt, mindenbe csak úgy belekapott. Ja és Edvárdot megtámadta egy kenguru, amikor próbáltunk becsöngetni hozzá, mert odaszoktatta a kengurukat magához etetéssel, és már hajnali 5-kor verték a kaput, hogy enni kapjanak.

Rábírtok még nézni a kókuszra?

Edvárd: Hahaha. Amúgy nem. Tényleg nagyon kemény volt az az egy hét kókuszkúra a Cook-szigeten. De hát „szegény ember vízzel főz" – nincs mit tenni, ha az élelmiszer brutálisan drága a szigeten, a kókusz meg ingyen van… Azóta át is álltunk a helyi és idénytáplálkozásra, Dórinak épp most jelent meg egy szakácskönyve ebben a témában, úgyhogy egyébként sem ennénk itthon kókuszt.

Mi az első lépés a környezettudatos nyaraláshoz?

Edvárd: Olyan helyre menj, ahova gyalog is el tudsz jutni – zarándoklatok előnyben. Viccet félretéve (nem is vicc) elég sok lépésből áll. Talán az a legfontosabb, hogy tudatosan válaszd meg az úti célt és az élményeket, szolgáltatásokat, amiért fizetsz. Ha ezekre egy kicsit is figyelsz, az már óriási lépés.

Adott egy kisebb hátizsák. Mi az a 10 dolog, amit mindenképp bele kell pakolni?

Dóri: Ez nagyban függ az utazás időtartamától és céljától, az évszaktól, az utazás fajtájától, de nálunk mindig van kulacs, pár doboz, étkészlet, szendvicstároló, pár szütyő.

Elengedhetetlen a hálózsákunk, ami nélkül soha nem kelünk útra, és kicsit már olyan, mint a csigaházunk. Bárhova megyünk, ettől egy kicsit magunkénak érezzük azt az ágyat, ahol éppen alszunk.

Sikerült már nektek 45 gramm hulladékkal „megúszni" egy utazást. Hogyan lehetséges ez?

Dóri: Azt hittük, nehéz kihívás lesz, és nem tudjuk majd élvezni a 10 napos vakációt, ezért elég sokat készültünk előtte. Meglepő módon nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg élményt adott a hulladékmentes kihívás. Egy kicsit olyan, mint egy tematikus utazás, van egy plusz fókusz, ami keretet és további célt ad a felfedezésen túl. Sok piacon voltunk, betértünk helyi családokhoz kirándulások során, sok helyi ételt ettünk. És persze gyalogoltunk, stoppoltunk.

Edvárd: Szerencsére nagyon sokakat érdekel ez a kérdés, így már lassan 100 előadást tartottunk arról, hogy milyen lépésekben sikerült ezt megvalósítani, illetve részletesen le is írtuk a blogunkon, hogy inspiráljunk másokat is ezeknek a kis lépéseknek a megtételére.

Itthon is hulladékmentesen éltek?

Edvárd: Természetesen. Itthon sokkal könnyebb ez az életmód, mivel megvannak a bejáratott helyek, piacok, boltok, ahol ily módon tudjuk beszerezni a szükséges dolgokat. A korábban említett könyv első száz oldala végigvezeti az olvasót, hogy melyek azok az alaplépések, amik révén tudatosabb és hulladékszegényebb életet élhetünk. Majd ezt követően a négy évszakot követve találunk recepteket.

A közelmúltban született a kislányotok, mikor indultok vele útnak?

Dóri: Minél előbb szeretnénk, de most már ebbe neki is beleszólása lesz. Az biztos, hogy a slow utazás új mélységeit ismerteti meg velünk. Most a gyermekágyban még a környező utcák is kalandot ígérnek, ha végre lejutunk.

Szöveg: Sinkó Edit