Zugspitze – Németország teteje

Fotó: Shutterstock

Németország legmagasabb hegye évtizedek óta mágnesként vonzza a látogatókat. A 2962 méteres Zugspitze csúcsáról tökéletes körpanoráma nyílik a környékre, a hegyóriás lábánál pedig a festői Garmisch-Partenkirchen fekszik, ahol egykor olimpiai bajnokok síeltek.

Öt ország „csúcstalálkozója”

A német-osztrák határon található Zugspitze az Alpok egyik legizgalmasabb hegye. Mivel a környékén lévő csúcsok alacsonyabbak nála, ezért tiszta időben akár öt országra – Németországra, Ausztriára, Svájcra, Liechtensteinre és Olaszországra – nyíló körpanoráma tárul elénk. Kevés hely van a világon, ahonnan több mint 400 hegycsúcsban lehet gyönyörködni egyszerre – már csak ezért is megéri egy túrát tenni a „Németország tetejének” is nevezett Zugspitze csúcsára.

Út a csúcsra

www.instagram.com

Kivételes természeti adottságai mellett a Zugspitze népszerűségének egyik oka az, hogy a hegycsúcs gyalogosan, felvonóval, sőt, még vonattal is elérhető. Gyalogszerrel legegyszerűbben a Garmisch-Partenkirchenből a Partnachklamm-szurdokon át juthatunk el a csúcshoz, az út mentén több menedékház – hütte – is található, ahol megpihenhetünk. Ez a túra időigényes, 8-10 órányi gyaloglással számoljunk. Ha inkább járműre szállunk, a német oldalon található Grainauból induló Eibseeseilbahn Zugspitze drótkötélpályás felvonóval 10 perc alatt feljuthatunk a Zugspitze tetejére, míg Ausztria területéről ugyanezt az Ehrwald községből induló Tiroler Zugspitzbahn segítségével tehetjük meg. Nagy élmény a fogaskerekű vasút, a Bayerische Zugspitzbahn is, amely a németországi Garmisch-Partenkirchenből indul. Csaknem 20 kilométeren át kanyarogva köti össze a környék legjobb síterepeit, végállomása pedig a Zugspitze alatti fennsíkon van 2588 méter magasságban.

Alpesi idill: Garmisch-Partenkirchen

A Zugspitze lábánál fekvő város a síparadicsomok etalonja, ahol korosztálytól és üdülési szokásoktól függetlenül mindenki megtalálja a számítását. A város mindent egy csomagban kínál: csodálatos természeti környezetet, gyönyörű történelmi városközpontot, rengeteg kulturális fesztivált és kiváló bajor konyhát. A síszezon fél évig tart, a környékbeli pályák első osztályúak és kiváló infrastruktúrával rendelkeznek. Garmisch-Partenkirchen szó szerint világhírű síparadicsom, ugyanis itt rendezték meg az 1936. évi téli olimpiai játékokat. Mindemellett nemcsak télen, hanem egész évben érdemes ide ellátogatni, hiszen egyedülálló természeti környezetének köszönhetően a város Németország egyik prémium kategóriás klimatikus fürdője is.

AMI MÉG ÉRDEKELHET